24. rész - Eressz!

Újabb bocsánatkéréssel tartozok, de most sok dolog összejött. Utazás, két ballagás, családi dolgok, érettségi és még nem is vagyunk túl a nehezén. DE nem bírtam ki, így muszáj volt írnom és ezzel szerintem nem csak magamnak tettem jót. A részről annyit, hogy nagyon csöpögős számomra, talán egy kicsit össze-vissza is, de következő részekből szerintem biztosan kivehető lesz minden. Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást :)

Angel

Csak álltam ott és üres tekintettel néztem az ajtót, ahol kilépett. Végtagjaim remegtek.. féltem. Nem. Félek.. félek, hogy elveszítem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul fogja kezelni a helyzetet, de őszintén kimondhatom, gratulálhatok magamnak, mert ezt is elrontottam, úgy mint sok minden mást az életemben.  Túlságosan naiv voltam, amikor hittem neki. Miért kellett bíznom benne? Még ha csak arra a pár percre is, de miért? Miatta talán elveszítem a legjobb barátnőmet, akit a testvéremként szeretek.

Mi van, ha nem bocsát meg? Mi van, ha örökre meggyűlöl? Mi lesz, ha többé rám se néz? Milliónyi kérdés, amelyeknek pusztán a gondolatától kirázott a hideg.

>Zayn<

- Srácok! Mi történt? Louis hova rohant? – kérdeztem kíváncsian.

- Hayley-t keresi. – mondta Niall két rágás között.

- Mi? Miért, mi történt? – kérdeztem most már idegesebben.

- Nem tudjuk. Éppen jöttem a folyosón, amikor Hayley nekem rohant. Nagyon feldúlt volt. – válaszolta Liam.

- De miért? Nyögjétek már ki? – kérdeztem a kelleténél ingerültebben.

- Collin miatt. – hallottam a hangot magam mögül.

- Gondolhattam volna… Mit művelt? – de erre a válasz, csak egy sóhajtás és egy fejrázás volt a válasz.

- Aiden! Mit művelt vele? - Aiden még mindig nem válaszolt, ekkor már Cher is csatlakozott hozzá. - Kérlek Aiden! – ekkor Cher-rel összenéztek, majd mindketten egy nagy levegőt vettek.

- Hát történt pár dolog a bulin. – válaszolt végül Aiden.

- De miért rohant el? Hiszen ott van Sam és.. – itt abbahagytam a mondatot. Megláttam, ahogy Cher és Aiden összenéztek. – Samantha-nak is köze van hozzá? – kérdeztem, de a választ már a kérdés előtt megkaptam. Ők csak lehajtották a fejüket,  bennem pedig mintha megtört volna valami.

>Samantha<

- Elmondtad neki? – kérdezte Cher.

- Igen. – válaszoltam egy fájdalmasat sóhajtva.

- Biztos vagy benne, hogy ez volt a megfelelő pillanat? – kérdezte tőlem immáron Aiden.

- Erre nincs megfelelő pillanat.

- Sajnáljuk, de hidd el, minden rendben lesz. – válaszolta Aiden.

- Az nem az én életemben fog megtörténni. Mindent elrontok… értitek? Mindent! – válaszoltam már a könnyeimmel küszködve.

- Ez butaság. – vágta rá Cher, miközben egy kósza könnycseppet letörölt az arcomról.

- Nem az. Rengeteg esélyemet elbaltáztam és eltaszítom magamtól azokat, akiket szeretek.

- Nem értem? Tudtommal nincs semmi gond Grego.. – Aiden egy fejrázással leállította, utalva arra, hogy nem vele kapcsolatos. – Vele kapcsolatos? – kérdezte Aiden-től.

- Igen. – kapta a választ. – Eddig csak Aiden-nek beszéltem erről. Van valami, ami egyszerűen vonz benne valami. Egy dolog, aminek megmagyarázhatatlan hatása van rám. Megőrülök, ha nem lehetek a közelében. Közben ott van Greg, szeretem, de már kezdem azt hinni, hogy csak a megszokás tart össze minket. Küzdöttem az érzéseim ellen, de hiába. Az utóbbi időkben túlságosan is közel kerültem Zayn-hez. Nem akartam, hogy így alakuljon, de mégis. De most már mindegy, neki ott van Geneva. Greg-gel pedig nem tudom mi lesz.. hogy meddig bírja még a kapcsolatunk. - egy szuszra elhadartam, mire Cher kikerekedet szemekkel tekintett maga elé, én pedig vettem egy nagy levegőt, hogy a kitörni készülő könnyeimet visszafojtsam. Aiden és Cher egy ideig csöndbe figyeltek engem. Nem szóltak semmit, nem mozdultak, teljesen lefagytak.

- Szeretünk! Ugye tudod Sam? – kérdezték tőlem egyszerre.

- Igen.. még. – válaszoltam, szinte suttogva, majd mindketten megöleltek és elköszöntek.

Miután elmentek, csak ültem a kanapén gondolataimba merülve. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy most mi lenne a leghelyesebb. Keressem meg vagy hagyjam, hagy rendezze a gondolatait. Ennyire tehetetlennek még sose éreztem magam. Nem sokkal később ajtónyitódásra lettem figyelmes. Hayley lépett be rajta, mögötte Louis volt, aki aggódó tekintettel nézett hol engem, hol Hallie-t.

- Hallie! – leugrottam a kanapéról és megálltam előtte. – Jól vagy? Merre jártál? – hangomon érezhető volt az idegesség. Tudom, hogy ilyenkor képes valami őrültséget tenni. Nem válaszolt, csupán összeszedte a cuccát és elvonult a fürdőbe. Miután végzett további próbálkozásokat tettem, de nem válaszolt. Ekkor tudatosult bennem, hogy elveszítettem.

***

Hayley egész héten nem állt szóba velem, ahogy Zayn sem.. A tánc valamennyire eltereli róluk a figyelmem, de mégse az igazi. Cher-rel nagyon jók a próbák, a koreo fantasztikusra sikerült, de a srácokkal már kicsit nehezebb, a többiek próbálják oldani a feszültséget, ami érezhető köztem és Hayley-ék közt. Balszerencsémre a tánc közbe sokszor kell Zayn közelében lennem, amit eleinte egy szemforgatással lereagált. Fogalmam sincs mi baja lehet, de ahogy ő rólam, úgy én se veszek tudomást róla. Amikor éppen nincs próba, addig vagy Cher-rel, vagy a srácokkal vagyok, vagy éppen a szobámba fekszek és a gépemet bújom, úgy ahogy most is. Teljesen elveszett vagyok, azt se tudom már, hogy mit kezdjek magammal. Valami hirtelen ötlettől fogva elindultam megkeresni Danielle-t. Mivel sehol sem találtam kénytelen voltam benézni a srácokhoz. Az ajtójukhoz érve vettem egy nagy levegőt, majd bekopogtam.

- Szia Sam! – köszönt két falat között Niall.

- Szia! Liam itt van? – kérdeztem miközben beengedett.

- Persze, bent van a szobába.

- Köszönöm. – Egész idő alatt azért imádkoztam, hogy ne találkozzak Zayn-nel, ez sikerült is. Az ajtóhoz érve újra kopogtam.

- Gyere! – hallottam az ismerős hangot. Óvatosan benyitottam, majd miután megláttam, hogy rajta kívül más nincs bent, beléptem azon. – Szia Sam! Mi járatban? – kérdezte tőlem vidáman Liam.

- Szia. Danielle-t keresem, de nem találtam sehol. Gondoltam esetleg megkérdezem tőled, vagy esetleg hátha itt van.

- Klipforgatáson van.

- Értem.

- Minden oké?

- Attól függ… - válaszoltam egy műmosolyt varázsolva arcomra.

- Tudom mi történt akkor.. és sajnálom. – válaszolta komolyan.

- Hát még én… de ott van Zayn is. Legalább tudnám, hogy mivel bántottam meg, vagy bármi. Így annyira nem értem, hogy miért viselkedik így. – nem tudom miért, de ez most kibukott belőlem. Lehajtottam a fejem, majd amikor a kezét a vállamon éreztem, ráemeltem tekintetemet.

- Hidd el, ha tudnám már rég elmondtam volna. – válaszolta mélyen a szemembe nézve.

- Tudom. De én most megyek, nem zavarok tovább. Már a nappaliban láttam, hogy készülődnek a kisfilm forgatásához.

- Igen, lassan nekem is ideje lenne kimennem.

- Akkor szia.

- Szia.

Kilépve a szobából Egyből Lou-nak mentem neki. Értetlenkedve nézett rám, majd végül megtörve a kínos pillanatot ő is köszönt.

- Beszéltél már Hayley-vel?

- Nem.. szóba se áll velem amióta elmondtam neki, még nagyon rám se néz. – ekkor megláttam Zayn-t, amint elment az egyik ajtónál, és közben egy lenéző tekintetett vetett felém, amit igazából már igazából magamra se veszek.

- Hidd el, meg fog bocsátani, csak idő kell neki.

- Te tudsz róla? – kérdeztem meglepetten.

- Igen, még aznap mindent elmesélt nekem. Nagyon rosszul esett neki.

- Bennem is mély nyomot hagyott. – a mondat végén már kezdett elcsuklani a hangom.

- Elhiszem. De héj, valahogy visszafizetjük még Collin-nak.- válaszoltam, miközben megölelt.

- Úgy legyen.

Miután tőle is elköszöntem, elindultam az ajtóhoz. Már nyúltam volna a kilincsért, amikor valaki megfogta a csuklómat és maga felé fordított. Újra azokkal a gyönyörű barna szemekkel találtam szembe magam.

- Hallottam, hogy miről beszéltetek. Mit csinált veled?

- Semmit.

- Sam. Mit csinált veled? – kérdezte kicsit hangosabban az előzőnél.

- Mit érdekel?

- Mert a barátom vagy. Jogom van tudni, hogy mit művelt veled Sam. – vágta rá rögtön, miközben arcával közeledett.

- Igen? A barátod vagyok? Az elmúlt pár napban nem úgy vettem észre. – vágtam egyenesen az arcába, és közben kirántottam a kezemet szorításából. Sóhajtott egyet, és újra kezem után nyúlt, majd miután elkapta, magához rántott. Ajkaink milliméterekre voltak egymástól. Nem szólt semmit. Láttam, hogy többször próbált válaszolni, de nem sikerült neki, ám arca egyre közeledett. Józan eszem már szinte teljesen elveszítettem. Ajkaink már súrolták egymást, majd mikor egy koppanást hallottam a szomszéd szobából, mintha elvágtak volna, arcomat elhúztam, de szorításából nem engedett.

- Engedj el! – sziszegtem fogaim között, de semmi. – Zayn! Eressz el! – választ nem kapva szorította továbbra is a kezem és újra közelebb rántott magához. Száját szólásra nyitotta, ekkor én minden erőmet összeszedve kirántottam magam szorításából és kiléptem az ajtón.

***

Ma próba után elhatároztam, hogy ellátogatok haza. A helyzet itt továbbra sem javult. A srácokkal sokkal szorosabb lett a kapcsolatom, egész végig próbálták tartani bennem a lelket, míg Zayn és Hayley társaságát most már én is próbáltam kerülni. Mindketten folytatták azt a viselkedési módot, amit eddig is.

Otthon most csak anya volt. A szokásos felhajtást csinálta. Finomabbnál finomabb ételek, sütik.. szóval igen, nálunk ez a szokásos. Ebéd után elmeséltem neki, hogy mi volt mostanában, persze azt a pár incidenst kihagytam. Próbálom magamban leküzdeni a dolgokat. Kitépni magamból azt az érzést, vagy legalábbis úgy tenni, mintha nem létezne. Magyarul, küzdök saját magam ellen. Még segítettem neki összepakolni, majd elköszöntem és elindultam Greg-hez. Hogy miért? Nem tudom, talán már megszokásból. Fogalmam sincs.

 Az utcához érve újra azt a kocsit láttam Greg háza előtt. Hirtelen rossz érzés fogott el. Minél közelebb kerültem, annál jobban erősödött az érzés. Már csak 10 méterre voltam a háztól, amikor kinyílt az ajtó, és egy hosszú barna hajú, kreol bőrű lány lépett ki az ajtón, mögötte Greg-gel kézen fogva. Búcsúként csókot váltottak, majd miután elváltak egymástól Greg tekintete találkozott az enyémmel. Nem sokkal ezután már a lány is megfordult, aki nem más volt, mint Geneva. Mindketten kétségbeesetten összenéztek, nekem pedig lábaim megindultak irányukba

- Nem kérek különböző kitalációkat, magyarázatokat, csak annyit, hogy mégis mióta? – hirtelen köpni-nyelni nem tudtak, végül Geneva szedte össze magát és válaszolt.

- Nem sokkal azután, hogy az egyik próbán meglátogatott téged. – ekkor vettem egy nagy levegőt.

- Hidd el, nem tudom mi ütött belénk.. de egyszerűen nem bírtuk egymás nélkül és.. – mondta Greg.

- …te olyan jól elvoltál Zayn-nel. Olyan szépen alakult köztetek a dolog. – fejezte be végül Geneva.

- Ez nem mentség, és bárcsak úgy lenne.. – hangom egyre halkabb lett, már nem sok kellett ahhoz, hogy sírásban törjek ki, de még tartottam magam.

- Nem akartunk kihasználni titeket, csak féltünk és…és nem tudjuk mint mondjunk. Sajnáljuk. – mondták egyszerre az utolsó szót.

- Hát még én. – vágta rá, majd gyors léptekkel ott hagytam őket.

Elhagyva az utcát lépteim egyre gyorsultak. Szemeimet könny fedte. Nem bírtam tovább, megtörtem. Az erős lány szerep eddig tartott. Ilyen kihasználtnak még sose éreztem magam. Cserbenhagyott, átvert, kihasznált… és mindezt ő tette velem. Ő, aki az egyik legfontosabb személy volt az életemben. Ráadásul vele. Képtelenség.. nem akarom elhinni. És pont ebben a helyzetben, amikor hatalmas zűr van bennem. Túl sok dolog jött most össze egyszerre. Már futottam, könnyeimtől nem láttam semmit. Hirtelen üvöltözéseket hallottam, majd egy éles fékcsikorgást. Egy hatalmas lökést éreztem és a földön kötöttem ki. Kezem sajgott, de nem törődtem vele. Az aszfalton támaszkodva még jobban elkezdtem sírni.

- Jézusom! Jól vagy? – hallottam az ismerős hangot, de semmi erőm se volt, hogy fölemeljem a fejem, csak megráztam jelezve, hogy nem. – Gyere, felsegítelek! – és azzal fölemelt az útról, de amikor kezemhez ért fájdalmasan felszisszentem. – Sajnálom.

- Semmi baj. – válaszoltam neki, majd felemeltem a fejem, hogy lássam ki is a megmentőm, de könnyeimtől alig tudtam kivenni arcának vonásait.

- Samantha? Jézusom.. de, hogy..vagy mi? Mégis hogy kerültél ide? – kérdezte tőlem szinte dadogva. Megtöröltem a szemem, és akkor láttam meg ki is ő. Egy régi barát, akit már évek óta nem láttam. Túlságosan lekötött az, hogy elérjem a céljaimat, és így teljesen megszakadt vele a kapcsolatom. Pedig ő mindig ott volt, ha szükségem volt rá, pont, mint most. Szemeimből újra előtörtek a könnyek majd barátom nevét suttogva nyakába borultam. – Mit történt veled?

- Megcsalt. – válaszoltam a sírástól akadozóan.

- Gyere ide kislány. - még jobban magához szorított. Egy ideig így voltunk majd mikor kicsit megnyugodtam, újra sikerült megszólalnom.

- Conor? – néztem fel rá.

-  Igen?

- Annyira hiányoztál.

- Te is nekem Sammie.

Egy ideig még beszélgettünk, majd megkértem, hogy valahogy juttasson vissza az X-házba. Nemsokára szerzett is egy kocsit. Az úton rengeteg dolgot megbeszéltünk, telefonszámot cseréltünk és elhatároztuk, hogy újra tartani fogjuk a kapcsolatot.

Amikor odaértünk újra a sírás fojtogatott. Ezt ő is észrevette rajtam, így úgy döntött, hogy felkísér. A szobába érve nem láttam Hayley-t, majd a szobába érve hallottam, hogy bent van a fürdőben. Conor leültetett az ágyamra, és kiment a konyhába készíteni egy teát, hátha az lenyugtat. Amint kilépett az ajtón, újra elkezdtem sírni. Szemem égett, és már nem is tudtam annyira sírni, csak néhány kósza könnycsepp folyt végig az arcomon, amit a fürdőből kilépő Hayley is észrevett. Gondolkozott rajta, hogy hogyan szóljon hozzám, de sehogy sem jutott dűlőre, így megint csak egy fejrázással jeleztem, hogy nem tudok most beszélni róla. Az ajtón belépett Conor, akire Hallie értetlenül nézett. Gyorsan odaadta nekem a teát és Hayley-hez fordult.

- Tudnál adni egy fáslit?

- Öhm.. persze. Egy pillanat. – válaszolta eleinte nyögdécselve, majd az egyik fiókból kikapott egy tekercs fáslit.

- Köszönöm.

- Mi történt vele? – kérdezte óvatosan. Ekkor Conor rám nézett, majd gyengén bólintva jeleztem neki, hogy nyugodtan mondja el. Igazából ő is csak annyit tud, ami a délután folyamán történt... se többet, se kevesebbet.  Hayley nem is kérdezett többet. Miután megittam a teát, Conor óvatosan megfogta a kezem és befáslizta. Conor telefoncsörgése zavarta meg a pillanatot. El kellett menni, így egyedül maradtam, Hayley pedig továbbra sem szólt hozzám.

***

Az elmúlt két napban ugyanaz ment, mint eddig. Próbák próbák után, a kezem ellenére is csináltam, hiába mondták, hogy ne, nem érdekelt. Sokan kérdezték, hogy mit csináltam, mi történt velem meg hasonló kérdésekkel bombáztak, de az igazat egyszer se mondtam el. Minek? Hogy sajnáltassam magam, mert majdnem elütöttek? Nem, nem éri meg. Újra felvettem az álarcot és úgy viselkedtem, mintha meg sem történt volna az elmúlt egy hét.

Próba után siettem fel a szobámba, elhatároztam, hogy elszabadulok innen egy kis időre. Ki kell tisztítani a fejem, átgondolni a történteket. Fölfelé a lépcsőn megpillantottam Geneva-t, az addigi jobb kedvem hamar elillant. Gyorsan rendeztem vonásaim és elmentem mellette.

- Elmondtad neki?

- Nem. Ez a te feladatod. – válaszoltam ridegen, miközben felé fordultam és mentem is tovább a folyosóra érve balszerencsémre Zayn-nel is sikerült összefutnom, szinte szó szerint. Úgy tett, mintha ott sem lennék és amikor mellettem elhaladt nekem jött, azzal megütve a sérült kezemet. Halkan felszisszent, amit ő egy laza „bocs”-csal lerendezett és eltűnt a folyosóról. Itt változott a terv, nem megyek sehova. Még véletlenül se kockáztatom meg, hogy összefussak velük. Letelepedtem az ágyamra, gépemet magam elé vettem és belebújva annak képernyőjébe próbáltam elterelni a gondolataimat. Ezt a pillanatot csak Hayley zavarta meg, amikor belépet a szobába. Tudomást véve róla ráemeltem a tekintetemet, majd visszatértem a képernyőhöz. Egy ideig csendben elvoltunk a saját dolgainkkal majd a csendet, egy számomra igazán kényes témát hozott fel, amit senkitől sem akartam hallani, de most mégis megtörtént.

- Kivel? – egyetlen szó, de mégis rengeteg emléket és érzelmet idézett elő bennem.