34. rész - Még nincs vége.

Remélem most nem várattalak meg benneteket túlságosan. Igyekeztem még a nyaralás előtt megírni, ami sikerült is. A rossz hír viszont, az, hogy ez az utolsó rész... vagyis egyenlőre. Megpróbáljuk megfogadni a tanácsaitokat, és így egy kis időre eltűnünk. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyi időre, de biztosan mondhatom, hogy nem fogunk örökre eltűnni. Addig is jó olvasást és remélem tetszeni fog :)

Angel

- Sajnálom. – suttogta rekedten.

- Nem kell sajnálnod. Megértem. – válaszoltam.

- Akkor miért nem vetted fel?

- Azt tettem, amit kértél. Meg azt akartam, hogy tudd, milyen érzés amikor nem hallgatják meg a másikat.

- Tényleg nagyon sajnálom. – szólalt meg újra és próbálta elkapni a tekintetem, ami hamarosan sikerült is neki. Szemei még mindig a fájdalomtól csillogtak. Homlokomat az övének támasztottam és úgy kezdtem el újra beszélni hozzá.

- Mint mondtam, ez felesleges. Tény, hogy fájt, de nem a viselkedésed, hanem az, hogy annyira tehetetlennek éreztem magam abban a pillanatban. Nem tudtam hogyan segíthettem volna rajtad.

- Pedig rengeteget segítettél, anélkül hogy tudnál róla. – simított végig az arcomon.

- Ezt hogy érted?

- Rájöttem, hogy bármennyire is nehéz az élet, sosem szabad elveszíteni a reményt. És sosem szabad ellökni a másikat magadtól. Nagyon is szeretlek és nem akarok fájdalmat okozni neked. És tényleg nagyon s..

- Ha még egyszer meghallom, esküszöm nem lesz jó vége. – vágtam a szavába vigyorogva, miközben az egyik ujjamat az ajkaira szorítva elhallgatattam.

- Bocsánat. – válaszolta egy félmosoly kíséretében miután elvettem a kezem. Arcát lassan közelítve csapott le ajkaimra, melyek szinte rögtön elnyíltak. Kezeimet lassan az arcára vezettem ő pedig derekamnál fogva húzott közelebb magához.

- Khm…  - a hang hallatára egyből szétrebbentünk. – Kezdünk Samantha. – mondta ki végül Danielle.

- Azonnal megyek. – válaszoltam kissé zavartan, majd egy gyors csók után már rohantam is a színpad irányába.

Miután végeztünk a backstage-ből figyeltük a fejleményeket. Elérkezett az eredményhirdetés. Már csak négyen álltak a színpadon. Matt, a fiúk, Rebecca és Cher. Csak a szavazatok száma a döntő, nincs esély a párbajra. A fiúk és Rebecca továbbjutottak, de Cher miatt még izgultunk. És nem hiába, kiesett, de olyan büszkén állt ott a színpad közepén. Biztos, hogy nem itt ér véget az ő története.

***

Az utolsó hét is elérkezett. Hihetetlen, vagyis számomra mindenképp az. Hétről hétre egyre keményebben kellett dolgoznunk, egyre többet teljesíteni és ezek mellett még a magánéletünket is formáznunk kellett. Ezen a héten se volt másképp. Lou tegnap este sürgött forgott a szobánkba, vagyis előbb a srácoknál. Én éppen náluk voltam, és értetlenkedve figyeltem amint ügyködött. Magyarázatot várva pillantottam a srácokra, hátha kapok valami épkézláb választ, de reménytelen eset volt.

- Sam, lehetne egy kérésem? – tört meg végül Louis.

- Attól függ. Mi lenne az? – kérdeztem vissza.

- Nagy gond lenne, ha pénteken itt kellene aludnod? – kérdezte félve.

- Mit tervezel Tomlinson? – kérdeztem az egyik szemöldökömet felhúzva.

- Hát… szeretném meglepni Hallie-t. – erre a többi srác hatalmas ’húúú’-t hallatott. Perverzek.

- Legyen. Nem gond.

- Imádlak. Ezer hála.

- Ugyan. De most ha nem haragszotok, megyek. Még van egy kis dolgom. – nyomtam egy puszit Zayn arcára és már indultam is.

***

- Az hittem, hogy már nem is jössz.

- Bocsi, csak elhúzódott a próba.

- Nincs semmi gond.

- Mi az úti cél?

- Park?

- Tökéletes. – válaszoltam és már indultunk is. Mint mindig, most is rengeteget meséltünk egymásnak, szerintem sose lesz elég időnk, hogy mindent bepótoljunk, de igyekszünk. A parkba érve kerestünk egy kevésbé mozgalmas részt. Igaz már elmúlt 6 óra és sötétedik, de jobb félni, mint megijedni. Séta közben találtunk egy nyugodt kis részt, ahol leültünk és folytattuk a mesélést, de akkor egy kínos pillanathoz tértünk.

- Sajnálom, ugye tudod?

- Mégis mit?

- Azt, hogy úgy eltűntem.

- Az már a múlt. A múltat pedig ne bolygassuk Nath.

- De ezt a részét meg kell beszélnünk.

- Nem kell. Értem én.. mindent feladtál a karriered érdekében és tessék, meg is lett a gyümölcse, énekes vagy.

- Nem egészen így történt..

- Akkor?

- A szüleim döntése volt. Úgy gondolták, hogy a távolság csak fájdalmat okozna és rossz hatással lenne rám meg…. Te is. – halkult el a végére.

- Micsoda? Mégis miért? – kérdeztem vissza.

- Emlékszel a táboros incidensekre? – önkéntelenül hangosan felnevettem, amikor hirtelen emlékképek sorozata jelent meg előttem, amint mindig kiszöktünk a táborból, vagy éppen a  másikhoz szöktünk át, amit persze tiltottak.. de ezek csak az apróbb dolgok voltak.

- Igen.  – válaszoltam vigyorogva.

- Hát azok miatt… féltek, hogy belesodornál a rosszba. Így úgy gondolták, hogy az lesz a legjobb módszer, ha minden kapcsolatot megszűntetek veled.

- Még titokban se tudtál volna elérni?

- Nem... vagyis de. Az első próbálkozásomnál kitörölték a számod, további próbálkozásoknál már letiltották a számod.

- Ez... ez elég durva. - válaszoltam lesokkolva.

- Nagyon nehéz volt, talán az életem egyik legnehezebb időszaka volt.

- És ez mind miattam.

- Nem.. tudták, hogy a médiával kapcsolatos foglalkozást akartam már egészen kis korom óta, de ezt te is tudod. És mivel támogattak, mindenben a legjobbat akarták, semmi hiba, csak a tökéletes.

- A tökéletes dolgok unalmasak.

- De a tökéletes pillanatok nem.

- Nincs olyan, hogy tökéletes. - vágtam rá mosolyogva. - Gyere, menjünk tovább. - azzal felpattantam és magam után rántva megindultunk. A hallba érve nem tudtuk elengedni egymást, egész úton folyamatosan meséltünk és még most is. A kanapén ülve folytattuk, de már fogtuk a hasunkat a sok nevetéstől, ezt a recepciós nem is nézte túl jó szemmel.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek. - mondta Nathan.

- Máris? - kérdeztem miközben az órámra pillantottam. - Oh, már ennyi az idő? Nekem is mennem kellene.

- Rendben, akkor szia. - hatalmas vigyorral az arcán hadonászva a kezével, amitől muszáj volt nevetnem.

- Szia. - köszöntem el én is.

- Sam, várj! - kiabált utánam, én pedig egyből megfordultam és neki ütköztem. Zavaromban nem tudtam merre nézzek, miközben egyik kezét a derekamra csúsztatta, majd közelebb húzott magához úgy, hogy homlokát könnyedén az enyémhez érintette. - Hiányoztál. - suttogta. - Annyira sajnálom, hogy a szüleim miatt ezen kellett keresztül mennünk.

- Nathan, ezt ne. Az már a múlt. Vége. - válaszoltam mélyen a szemébe nézve, majd elkövettem azt a hibát, hogy lepillantottam az ajkaira, majd újra szemeit kezdtem el fürkészni.

- Esélyünk sem volt. - válaszolt még mindig suttogva, majd másodperceken belül puha ajkait az enyémekre nyomta, kezével pedig közelebb húzott magához engem pedig az a kellemes bizsergető érzés kapott el, de amint észhez tértem óvatosan elhúzódtam tőle.

- Sajnálom, de ez nekem nem megy... vége, vagyis mindenesetre számomra már rég vége. - mondtam neki, miközben ő még mindig maga elé meredve állt előttem. Nem mert a szemembe nézni, szerintem még maga sem fogta föl teljesen, hogy ezt most tényleg megtette. - Tényleg sajnálom. - végig húztam a kezemet a karján, majd a kezénél megállapodott. Erre fölemelte a fejét és megeresztett egy halvány mosolyt, én pedig kezét lassan elengedve megindultam a szobánk felé.

***

Az utolsó show is a kezdetét vette. Egyre nagyobb volt a rohanás, egyre nagyobb volt a feszültség, szinte vágni lehetett. Sminkesek, stylistok és statiszták rohangáltak föl és alá, mindent tökéletesre akartak csinálni. A show Matt Cardle produkciójával kezdődött, ami a Firework volt, majd jöttek a srácok, akik általuk elsőként előadott szám, a Torn volt, végül pedig Rebecca jött a Sweet Dreams című dallal. Majd ezután következett az eredményhirdetés. Dermot felállt a színpad közepére és elkezdte a már jól betanult szövegét.

*Üdvözlök mindenkit ezen a nagyon izgalmas és nagyon feszült X-faktor döntőn. Perceken belül kiderül, hogy ki lesz a két esélyes az első helyre, aki pedig a legtöbb szavazatot kapja, annak itt véget ér a verseny. Szóval, most következzenek a versenyzők és a mentorok.

Dannii Minogue és Matt Cardle... Cheryl Cole és Rebecca... és végezetül Simon Cowell és a One Direction.

Oké, akkor folytassuk. A nézők szavazatai szerint a két továbbjutó szinte fej-fej mellett haladt, aki pedig a legkevesebbet kapta, az harmadikként végez és ma el kell hagynia az X-faktort. Sok szerencsét mindenkinek!

Az első versenyző, aki bejutott a végső döntőbe, nem más, mint... Matt. Gratulálok Matt.

Szóval One Direction és Rebecca. Egyikőtök biztos, hogy bejut a Top 2-be, de valamelyikőtök kevesebb szavazatot kapott és annak mennie kell. A következő versenyző, aki továbbra is versenyben van, az... Rebecca. Gratulálok, hamarosan újra láthatunk.

Oké srácok, akkor most nézzük meg a legjobb pillanataitokat. 

Fiúk, az arcotokon látom, hogy mennyire el vagytok keseredve, de mondjátok el, milyen volt ez számotokra? Mi volt a fénypont?

-  Egyszerűen fantasztikus volt és számomra a fénypont az volt, amikor a mentorháznál voltunk és mindannyian próbáltuk a legjobbat kihozni magunkból. - válaszolt Louis.

- Zayn, mi lesz a One Direction-nel ezek után?

- Határozottan együtt maradunk. Nem ez lesz az utolsó a One Direction-ből.

- És Simon.. ezek a srácok.. mármint úgy értem, manapság itt van a JLS, és a hasonló bandák, akik most a toppon vannak. Mi lesz velük?

- Értem amit mondani akarsz.  Azoknak akik felemelték a telefont és szavaztak rájuk csak annyit mondok, hogy ez csak a kezdett. *

A percek csigalassúsággal teltek, attól a pillanattól kezdve, hogy Rebecca nevét kimondták. Teljesen lehetetlennek gondoltam, hogy ez most tényleg megtörténhetett, nem akartam elhinni. Pedig igen.. nekik tényleg itt ért véget a verseny. Hihetetlen, hogy mennyi minden történt az elmúlt hetekben. Rengeteget fejlődtünk, a srácok is és mi is. Rengeteg energiát fektettünk bele a próbákba és emellett a magánéletünkkel is foglalkoznunk kellett, ami valljuk be, egyikőnknek se ment a legegyszerűbben, de végül mégis megtaláltuk a boldogságot. És ami biztos, hogy Zayn-nek igaza volt, ez nem az utolsó volt tőlük, ez még csak a kezdet. És hogy mi lesz velünk? Nem tudom... de az biztos, hogy tőlünk se ez volt az utolsó. A mi történetünknek sincs még vége.

 

33. rész - Örülök.

Tudom, hogy most tényleg sokáig várattunk titeket, de mentségemre legyen, hogy nyaralni voltam. Láttam, sokan panaszkodtok, hogy sokáig írjuk a részeket, de megpróbálunk igyekezni. Reméljük nem haragszotok ránk nagyon. Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást kívánunk ;)

Britta

A hír hallatán tudtam, hogy vele kell lennem, még akkor is, ha magányra vágyik. Este, fürdés után, úgy döntöttem átmegyek hozzá. Kopogtam az ajtón, majd Louis pár másodperc múlva kinyitotta azt. Azonnal magához húzott és egy forró csókkal köszöntött. Zayn felől érdeklődtem, mire közölte, hogy a szobában gubbaszt egész nap. Megindultam a szoba felé. Kopogtam, de nem jött semmi válasz, így benyitottam. A szobában korom sötét volt és szinte semmit nem láttam. Egy alak rajzolódott ki a sötétben, aki az ágyon ült szótlanul. Lassan megindultam felé, majd az ágyhoz érve leültem mellé. Már nem tudom mióta ültünk egymás mellett szótlanul, mikor rápillantottam és láttam, hogy még mindig ugyanúgy ül, mint mikor beléptem a szobába. Úgy ült ott, mint egy szobor. Fejét egyszer csak megemelte, majd felém fordította. Kezem óvatosan arcára helyeztem és éreztem, hogy ujjaim között egy könnycsepp pereg végig. Mutatóujjammal letöröltem könnyét, majd egy szempillantás alatt magamon éreztem kezét, amivel szorosan magához húzott. Fejét vállamra hajtotta. Pár másodperc múlva éreztem, ahogy a vállamon a ruha nedvesedni kezd. Simogatni kezdtem a hátát, majd másik kezemmel a haját. Továbbra sem szóltunk egy szót sem. Ez az állapot még eltartott egy jó darabig. Nem sokkal később arra lettem figyelmes, hogy hangosan szuszog. Hanyatt fektettem az ágyon, betakartam, adtam egy puszit a homlokára, majd magára hagytam és az este további részét a srácokkal töltöttem.

***

A show utáni buli ugyanolyan jól telt, mint mindig. Viszont azt véltem felfedezni, hogy Niall és Melody nagyon jól kijönnek egymással. Melody rajtam kívül szinte csak Niall-el van, a többi fiúval pedig alig beszélget. A vasárnap abból állt, hogy Louis átjött hozzánk, feküdtünk az ágyamon és pihentünk.

Másnap egy újabb hét vette kezdetét. Ez a hét lesz a legnehezebb, mivel ez az utolsó és szombaton és vasárnap is lesz show. Ezen a héten Cher-rel, Matt-tel és Rebecca-val dolgozunk együtt, illetve a srácokkal, és a Take That-tel is lesz dolgunk, de az semmiség lesz. A napok nagyon gyorsan teltek és mivel szinte éjjel-nappal próbáltunk alig találkoztunk a srácokkal. Szerdán már elvonási tüneteim voltak, mert másra se vágytam, csak arra, hogy Louis-val legyek. Este mikor már lefekvéshez készülődtem Sam leült az ágyam szélére, szemét pedig a padlóra szegezte.

- Muszáj elmondanom valakinek, mert mindjárt megfulladok. – mondta kétségbeesetten.

- Mi a baj? – kérdeztem álmosan.

- Tegnap este mikor sétálni mentem, akkor nem voltam egyedül…

- Kivel voltál?

- Nathan-nel. – nézett rám.

- És mi történt?

- Megcsókolt.

- És visszacsókoltál?

- Természetesen nem.

- Akkor mi a probléma?

- Az egész szituáció…meg az, hogy talán élveztem egy picit.

- Az még nem jelent semmit, vagy érzel iránta valamit?

- Semmit, de akkor is furcsa érzés volt.

- Elmondtad már Zayn-nek?

- Nem, de igazából nem is szeretném, hiszen nekem semmit nem jelentett az a csók, így szerintem nem számít megcsalásnak. Egyébként se én voltam a kezdeményező.

- Akkor meg sem történtnek lehet nyilvánítani. Viszont, ha elmondod, ha nem, akkor sem vagy hibás, mivel te voltál az áldozat.

- Tudom.

- Nyomja még valami a szíved, vagy van még valami, ami nem hagy nyugodni?

- Nincs.

- Akkor most már aludhatunk, mert nagyon álmos vagyok?! – tudom, egy kicsit bunkó vagyok, de ha álmos vagyok, akkor általában ez van.

- Igen. – mosolyodott el.

- Azt a csókot meg felejtsd el.

- Próbálkozom. – mondta, miközben bebújt a saját ágyába.

- Na, jó éjt. – húztam magamra a takarót, majd lehunytam a szemem.

- Jó éjt. – válaszolta Sam, majd lekapcsolta az éjjeli lámpát.

Másnap ismét korán keltünk és a próba megint sokáig tartott. Minden egyes nap egyre fáradtabbnak érzem magam. Próba után alig élve baktattam fel a szobába. Mikor odaértem Niall-t pillantottam meg az ajtóban.

- Szia. – üdvözöltem.

- Szia. – köszönt vissza.

- Hát te mért ácsorogsz itt?

- Téged vártalak.

- Engem? – néztem rá meglepetten.

- Igen. Muszáj beszélnem veled.

- Ez esetben gyere be. – mondtam, majd kinyitottam az ajtót, amin egyből be is mentünk. A hálóban, a kanapén kényelmesedtünk el. – Miről szeretnél beszélni? – kérdeztem kíváncsian.

- Melody-ról lenne szó.

- Történt valami, amiről nem tudok? – kérdeztem kicsit idegesen, mert egyből rosszra gondoltam.

- Vele nem történt semmi, csak velem.

- Mi történt?

- Ez egy kicsit kínos, de csak neked tudom elmondani.

- Hallgatlak.

- Az a helyzet, hogy azt hiszem… - itt elhallgatott és pár másodpercig meg sem szólalt. - …azt hiszem tetszik nekem. – szemeim tágra nyíltak, majd vigyorogni kezdtem.

- De hiszen fantasztikus. – érintettem meg a karját.

- Nem tudom mennyire jó, csak azt tudom, hogy így érzek és kész. Viszont az a probléma, hogy ha ez a hét lemegy, akkor valószínűleg soha többé nem látom. Egy az, hogy Amerikában tanul és csak nyáron végez, a másik pedig az, hogy messze lakunk egymástól. Arról nem is beszélve, hogy azt sem tudom, hogy én tetszem-e neki.

- Elsőszámú: Az a félév nem olyan sok. Másodikszámú: Már feltalálták a tömegközlekedést. Harmadikszámú: Szerintem igen.

- De az nem elég, hogy szerinted igen.

- Akkor mit szeretnél? Kérdezzem meg tőle? – nevettem.

- Kérlek. – mondta kétségbeesetten.

- Ez most komoly? Én csak poénnak szántam.

- Kérlek. – nézett rám boci szemekkel.

- Mért nem kérdezed meg te tőle?

- Én?

- Igen te. Megbeszélek vele egy találkozót, mintha ő és én találkoznánk, de nem én megyek el, hanem te. Nevezhetjük akár randinak is. Mikor találkoztok, úgy teszel, mintha veled is megbeszéltem volna egy találkát és semmit nem tudsz erről az egészről, majd az egész estét együtt töltitek, és mikor elmondod neki, hogy tetszik neked, akkor akár színt is vallhatsz. Na, mit szólsz?

- Tetszik az ötlet, de mikorra beszéled meg a találkát?

- Holnapra.

- Az túl korán van. Nem tudom mit mondjak neki, vagy mit tegyek. – kezdett kétségbeesni.

- Csak add önmagad, ahogy szoktad és kész. Ez a legjobb.

- Rendben.

- Most fel is hívom és megbeszélem vele. – mondtam és már tárcsáztam is. Pillanatok alatt felvette a telefont és megbeszéltem vele a találkát holnap este nyolcra. Niall majd kiugrott a bőréből annyira örült, majd miután jól megölelgetett elment.

Eljött a péntek is, aminek a menete ugyanaz volt. Felkeltünk, próbáltunk, próbáltunk és próbáltunk. Nap végére szinte már csak az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, ezután már nem kell többet próbálnunk. Miután a próbának vége volt másra se vágytam csak egy forró fürdőre és egy kiadós alvásra.

- Te nem jössz? – kérdeztem Sam-et.

- Most nem. Dolgom van. – vágta rá zavartan. – Majd megyek. Szia. – gyorsan lerázott, aztán már igyekezett is a dolgára, így hát egyedül mentem fel. Mikor beléptem a szobába és felkapcsoltam a villanyt, rózsaszirmokat pillantottam meg a földön, amik a hálószoba ajtajáig vezettek. Követtem a rózsaszirmokat, majd mikor a hálószoba ajtajához értem, a villany lekapcsolódott. Lenyomtam a kilincset, kinyitottam az ajtót és a szobába lépve kellemes látvány tárult elém. Gyertyák fénye világította meg a szobát, rózsaszirmok mindenhol, és kellemes rózsaillat csapta meg az orromat. Miközben meglepetten néztem a szobát, egyszer csak egy kéz csúszott a derekamra, majd egy másik. Egy szoros, mégis kellemes ölelésben volt részem. Fejemet hátrafordítottam, majd én is megfordultam és egy gyönyörű kék szempárral találtam szembe magam, aminek tulajdonosa Louis volt. Öleléséből még mindig nem engedett, csak eleresztett egy vigyort.

- Szia édes. – suttogta. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, és mivel már nem bírtam magammal, azonnal megcsókoltam.

- Hiányoztál. – mondtam, miután elengedtük egymás ajkait.

- Te is nekem. Viszont most menj a fürdőbe és vegyél egy forró fürdőt. Azután pedig gyere az étkezőbe, mert van egy meglepetésem számodra.

- Oké. – mondtam, majd megindultam az ajtó felé.

- Várj! Ezt vidd magaddal, mert ezt kell majd felvenned! – nyomott a kezembe egy fehér csipkés melltartót és egy hozzá tartozó tanga bugyit.

- Ez most komoly? – nevettem, de Louis nem nevetett, sőt tekintete komoly volt. Én sem nevettem tovább, majd Louis hirtelen elnevette magát.

- Tessék! – az ágyon heverő ruhát felvette, majd odaadta. Egy pánt nélküli, türkiz, fodros koktélruha volt, amit rózsák díszítettek.

- Úristen! Ez gyönyörű! – akadt el a lélegzetem.

- Reméltem is, hogy tetszeni fog. – azonnal a nyakába ugrottam.

- Köszönöm. – mondtam, majd egy puszit nyomtam a szájára.

- Most menj, de siess a fürdéssel!

- Sietek. – és már rohantam is a fürdőbe. A fürdőszobát is gyertyák világították meg, a fürdővízen pedig rózsaszirmok úszkáltak. A fürdő nagyon kellemes volt. Ezután gyorsan felöltöztem, megfésültem a hajam, aztán igyekeztem az étkezőbe. Mikor beléptem kivételesen nem voltak gyertyák, hanem a villany volt felkapcsolva. Az asztal szépen meg volt terítve és az étel is az asztalon volt.

- Gyönyörű vagy. – nézett végig rajtam.

- Köszönöm. – mosolyogtam. Az egyik széket kihúzta nekem, én pedig leültem. Ezután ő is helyet foglalt a velem szemben lévő széken. A vacsora rántott hús sült krumplival és salátával volt. Ami azt illeti nagyon finom volt. Miután megvacsoráztunk, bementünk a hálóba és zenét kapcsoltunk, majd táncolni kezdtünk.

- Az hogy lehet, hogy senki nincs a szobában rajtunk kívül? – kérdeztem.

- Mert sikerült elintéznem, hogy csak mi ketten legyünk. Sam ma este a mi szobánkban alszik, Brenda az egyik barátnője szobájában, Alexa pedig Collin-nál. Szóval miénk az egész este. – vigyorgott rám édesen. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Ez az este annyira csodálatos és mindent megtett annak érdekében, hogy levegyen a lábamról, illetve, hogy minden tökéletes legyen. Egy puszit adtam a szájára, majd még egyet, majd végül megcsókoltam. A finom, lágy csók egyre vadabb lett. Ajkai elengedték enyémet, majd hirtelen nyakamra tapasztotta őket. Apró csókokat lehelt a nyakamra, majd egyre lentebb haladt, és mielőtt a ruhám pereméhez ért volna, kezem az álla alá tettem, így felemeltem fejét, hogy ismét a szemébe tudjak nézni. Mosolyogni kezdtem, majd homlokomat az övéhez nyomtam, végül ajkaink ismét összeforrtak, nyelveink pedig vadul járták táncukat. Csókcsatánk közepette elkezdtem kigombolni az ingét. Miután az utolsó gombot is kigomboltam, mellkasára tettem mindkét kezem, amik pillanatokon belül megindultak felfelé egészen a válláig, majd lefelé karjain, így megszabadítva őt az ingtől. Louis szorosan magához húzott, én pedig az ujjaimat belemeresztettem hátába. Éreztem, ahogy hátul lehúzza a ruhám cipzárját. Ajkai ismét elváltak az enyémtől és láttam, hogy szólásra nyitja száját.

- Kívánlak. – suttogtam. – majd a ruha egyszerűen lecsúszott testemről, én pedig újra szerelmem ajkait faltam. Éreztem, ahogy kezeit a combomra csúsztatja, belemarkol, majd egyszer csak felemel. Lábaimat összekulcsoltam a csípője körül, karjaimmal pedig a nyakát karoltam át. Lépdelni kezdett, majd megbillentett és máris az ágyon feküdtem, őt pedig húztam magammal. Azonnal hajába túrtam, ő pedig kezét fentebb csúsztatta a combomról egészen a mellemig. Másik kezével alám nyúlt és megérintette a hátam, majd megemelt és magához szorított. Az ölébe ültem, ő pedig kicsatolta a melltartómat, amit pár másodpercen belül leszedett rólam és elhajította a szoba másik felébe. Szorosan magához húzott, így csupasz felsőtestem az övéhez simult. Egy pillanatra elengedett és végig nézett rajtam, majd egy elégedett vigyor jelent meg az arcán. Kezemmel megfogtam a nyakát és fejét az enyémhez húzva megcsókolt, majd hirtelen hanyatt döntött. Még pár percig csókolóztunk, majd felülkerekedtem Louis-n és megszabadítottam a nadrágjától. Végül egymást szabadítottuk meg az alsóneműktől, és még egy kisebb kényeztetés után megtörtént közöttünk az egyik legcsodálatosabb dolog, ami a földön létezhet. Fáradtan és ziháltan dőlt le mellém szerelmem, aki végezetül egy csókkal pecsételte meg ezt a csodálatos estét. Nem telt sok időbe, hogy egymás karjaiban aludjunk el. Reggel, mikor felébredtem Louis még aludt. Úgy döntöttem meglepem és készítek neki reggelit. Gyorsan összeütöttem egy rántottát, sütöttem szalonnát és daraboltam egy kis zöldséget. Szépen megterítettem a tálcára és bevittem a szobába. Leültem az ágy szélére, ölembe tettem a tálcát, majd simogatni kezdtem Louis arcát, amitől mocorogni kezdett. Hirtelen kinyitotta szemét, amit egyből rám szegezett.

- Jó reggelt. – motyogta.

- Jó reggelt drága szerelmem. – mosolyogtam, majd egy puszit adtam szájára. – Csináltam neked reggelit. – mutattam a tálcán lévő ételre.

- Tündér vagy. Köszönöm. – csókolt meg. – Ez nagyon finom. – mondta, miután lenyelte az első falatot.

- Örülök, hogy ízlik. – miután megette az étel felét, a lába közé húzott és egy kisebb csókcsata után etetni kezdett. Reggeli után még egy kicsit kényeztettük egymást, aztán elváltunk egymástól és készülődni kezdtünk az esti show-ra. Lent az öltözőben összefutottam Samantha-val és egyből az estéről kezdett érdeklődni. Nem mondtam neki semmit, csak annyit, hogy majd este beavatom, mert most hosszú lenne elmesélni. A sminkes után a színpad mögé igyekeztem, ahol megpillantottam Niall-t.

- Szia. – léptem elé egy ezer wattos mosollyal az arcomon.

- Szia. Mi újság? – kérdezte.

- Mi újság? Veled mi újság!? Mesélj, milyen volt tegnap a randi Melody-val!

- Fantasztikus volt. – ezt mondta, de az arcára nem ez volt írva.

- Ez nem volt valami meggyőző.

- Tényleg fantasztikus volt, csak történt valami.

- Mi? Mesélj!

- Ugye adtam a hülyét, ahogy megbeszéltük. Ez be is jött. Aztán elmentünk egy étterembe vacsorázni, majd sétálni mentünk és nagyon sokat beszélgettünk, a hangulat is nagyon jó volt. Már épp a lényegre akartam térni, mikor egyszer csak megszólalt a telefonja. A mamája hívta és haza kellett mennie. Szóval nem jött össze, amit akartam.

- De még most sincs késő. Holnap itt lesz, mivel utolsó adás lesz.

- Kösz. Ez nagyon megnyugtató, főleg, ha ma mi esünk ki.

- Ne legyél már pesszimista. Fel a fejjel.

- Igyekszem. Viszont az legalább vigasztal, hogy az esete vagyok.

- Na látod. – mosolyogtam rá, majd megsimítottam a karját.

- Mindegy. Majd lesz valami. Viszont most mennem kell. Később találkozunk.

- Rendben.

- Szia.

- Szia.

Ezután nem sokkal később kezdetét vette az utolsó előtti show.

Nos srácok, elérkezett a várva várt pillanat. A következő rész évad záró rész lesz. Lezárunk egy fejezetet. Reméljük tetszett a történetünk, annak ellenére, hogy sokáig várattunk titeket a részek megírásával. Azt is reméljük, hogy az utolsó rész ugyanúgy fog tetszeni, vagy még jobban, mint az előzőek. És, hogy lesz-e folytatás? Az már csak rajtatok múlik ;)

32. rész - Mi történt?

Remélem mindenkinek jól telik a nyári szünet. Már nekem is javában megy, rengeteg dolgom van, és erre a meleg se segít rá, de végül sikerült egy kis időt szereznem és meghoztam az új részt. Tudom, hogy megint sokáig várattalak titeket, de bevallom őszintén, hogy nem csak a fent említett dolgok miatt hoztam későn, hanem a kommentek száma miatt is. Szóval kérlek titeket és ugyanakkor Britta is, hogy írjátok le a véleményeteket, nem számít, hogy negatív vagy pozitív. Előre is köszönjük és jó olvasást :)

Angel

- Rájöttem. - szólalt meg mögöttem.

- Mégis mire? – tudtam, hogy mit akar, mégis megkérdeztem, de kérdésem után muszáj volt átugrania egy másik kocsira.

- Birmingham. Zenei tábor 2007-ben. – válaszolta miután újra az én általam vezetett kocsira ugrott. – Kezdő csoport. – lesokkolódva néztem rá, nem lehet igaz, hogy emlékszik rá. – Sam, igaz?

- Igaz. Elég hamar rájöttél. – válaszoltam szerényen mosolyogva, mert az igazat megvallva kissé megszeppentem. Választ már nem kaptam, mert közben a próba még nagyban ment. Miután vége volt, jobbnak láttam gyorsan lelépni, de nem voltam elég gyors.

- Sam várj! – nem fordultam meg, majd nem sokkal később egy kéz szorítását éreztem a karomon és amikor megfordultam Nathan-nel találtam szembe magam.

- Igen? – kérdeztem kicsit idegesen.

- Zavarlak?

- Nem, csak évek óta semmit se hallottam rólad.. és annyi minden történt, te meg hirtelen visszatérsz az életembe és ez olyan…

- Zavaró?

- Nem, hanem olyan váratlanul ért.

- A sors így akarta. – mosolygott, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. – Lehet tolakodásnak fogod venni, de nem lenne kedved esetleg meginni valamit? – megint lefagytam, ő pedig kíváncsian fürkészett.

- De, jó lenne. – válaszoltam végül. - Nem messze innen van egy Starbucks. Mit szólsz hozzá?

- Tökéletes. Akkor holnap próba után.

***

Éppen készülődtem a lefekvéshez, mikor egy hatalmas nagy csattanásra lettem figyelmes majd egy zaklatott Hallie trappolt végig a szobán. Összekuporodott az ágyára és a párnáját szorongatta, szinte szétszakította. Nagyon zaklatott volt.

- Jézusom! Mi történt? – mire ezt kimondtam, valaki dörömbölni kezdett a külső ajtón.

- Hallie! – hallatszott be Lou hangja. Ismét rá pillantottam, majd felállt.

- Be ne engedd! –

- Elküldöm. – mondtam és már indultam is.

- Hol van Hallie? – kérdezte kétségbeesetten Louis.

- Figyelj Louis, nem tudom mit tettél vele, de jobban teszed, ha minél előbb elhúzol innen. – vágtam hozzá kicsit durvábban, mint kellett volna.

- Samantha, ne csináld már. Muszáj beszélnem vele!  Hallie! – kiáltotta.

- Louis, kérlek… menj vissza. Nem akar veled beszélni. – mondtam most már nyugodtabban, s végül csalódottan elment.

- Elment. – mondtam. – Még is mi történt? Te megütötted? Az arcán ott egy piros kézlenyomat.

- Megérdemelte. – mondta dühösen.

- Hallie, kérlek avass már be! – mondtam egy kicsit idegesebben.

- Még mindig együtt van Hannah-val.

- Tessék? –

- Jól hallottad. Volt szerencsém látni. - ezután elmesélt mindent. Majdnem egy órán keresztül hallgattam. Összetört, de nem sírt.. én biztos, hogy nem bírtam volna így, bár ez tőle is meglepő.

***

- Akkor próba után? – kérdezte Nathan, miután újra felugrott a kocsira.

- Pontosan. – válaszoltam vigyorogva – De! – felmutattam az ujjam, és erre a kijelentésemre kicsit elszomorodott.

- Mit de? – kérdezte félve én pedig elnevettem magam. Mint anno, ezt mindig eljátszottam vele.

- Képes leszel várni rám, mert nem szokásom gyorsan készülődni?

- Mi? Én azt hittem, hogy rögtön próba után megyünk. – csodálkozott.

- Lehet neked ma ez volt az első próbád, de nekem nem. Az éneklésben nem lehet annyira elfáradni, mint a táncban.

- Héééj, kikérem magamnak. Nagyon is el lehet fáradni. – vágta be a durcát.

- Persze. – veregettem meg a vállát.

***

- Mehetünk!

- Végre!

Az egész úton rengeteget nevettünk, feljöttek régi közös emlékek. Meséltünk az elmúlt pár évről is, ő pedig rengeteget mesélt a bandával kapcsolatban.

- Tedd már el!

- Miért? Naaaaaa, kérlek!

- Nem!

- Kicsi Sammy! Nézd már meg!

- Nem!

- Nézd meg, már kiskutya szemekkel nézek. – ezen muszáj volt felnevetnem.

- Nem. Egyébként is honnan van ez?

- Hazamentem.

- Képes voltál csak ezért a régi képért hazamenni? Hihetetlen vagy!

- Most már hajlandó vagy megnézni?

- Igen. – válaszoltam végül, mire egy győztes mosolyt villantott. – De nem emiatt, már az egész kávézó minket néz.

- Naa, most a lelkembe tiportál. – és műsírást játszott.

- Átfogalmazom, nem csak emiatt. – és hirtelen felcsillantak a szemei.

- Tessék, itt a kép.

- Úristen. Nem ismerek magamra, de te szinte semmit sem változtál.

- Kösz, ezt már sokan mondták. De te tényleg rengeteget változtál. Hol a régi fiús Samantha?

- Már rég nincs, maximum rossz napokon és edzéseken. Helyette itt egy csajosabb Sam.

- Akit sokkal jobban bírok.

- Nathan, kérlek ne kezd el. – sütöttem le a szemeimet..majd puha ujjakat éreztem az állam alatt, de továbbra se néztem rá. Halkan dúdolni kezdett egy számomra ismerős dalt. A közös dalunk, amit még a táborban írtunk. Nem bírtam ki, hogy ne kezdjem el én is énekelni.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál elpazarolni a hangodat.

- Az már a múlt, próbálok a jelennek élni. – válaszoltam egy félmosoly kíséretében.

- Lehet nekem is azt kellene.

- A múltat sosem tudod teljesen elengedni, mindig ott lesz legbelül, és nem tehetsz ellene semmit, csak elfogadod.

- Jelenleg mindkettőnk múltja szemben ül a másikkal.

- Vannak akiket bármennyire is próbálunk elfelejteni életünk részévé válnak és mindig ott lesznek mellettünk.
- Ez azt jelenti, hogy te nem tudtál elfelejteni?
- Bizonyos értelemben sikerült. A tánc remek kibúvó volt a gondjaimmal szemben, de te is láthatod, hogy az emlékeket egyetlen pillanat is előidézheti.
- Pont, mint most.
- Akár ez is.
- Azt hiszem ideje mennünk. - pillantott az órájára.
- Menjünk.

***

Újabb hét, újabb próbák, bár ezen a héten sokkal kevesebb dolgunk lesz. Rebecca és Mary Byrne mellett most a fiúkkal is együtt fogunk dolgozni, nagy örömünkre. A szátrvendégek pedig Alexandra Burke, The Black Eyed Peas és a Glee, akikkel ezen a héten nem kell közösen dolgoznunk. Az elmúlt két nap alatt mindenki az első választott dalt gyakorolta, ami ezen a héten a Club klasszikusok kategória volt. Rebecca és Mary próbái nem voltak annyira fárasztóak, a fiúkkal pedig csak magunknak okoztunk bajt. Még Danielle se tudott teljes mértékben a munkájára koncentrálni, bár ezzel besegítettek neki. Ezeknek az incidenseknek köszönhetően a másik koreográfus átszervezte még az elhelyezkedést, mindkettőnket jól távol a barátjától, Liam pedig egy kisebb fejmosást kapott, de különösebben őt sem hatotta meg a dolog.

Másnap próba elején fel sem tűnt, hogy Zayn nincs ott. Gondoltam biztos csak késik, de amikor továbbra sem jött, kezdtem ideges lenni.

- Sammy!. - szólt Danielle és intett, hogy menjek oda.

- Baj van? - muszáj volt rákérdeznem, mert Liam arckifejezése nem volt túl biztató.

- Ami azt illeti, igen.

- Zayn egy telefonhívás óta nagyon feldúlt és nem hajlandó kijönni a szobából. Mielőtt eljöttünk volna egy hatalmas csattanást is lehetett hallani a szobából. - mondta Liam.

- Szerintünk jobban tennéd, ha megnézed.

- De nem mehetek el a..

- Menj csak, elintézem neked. Ha végeztetek majd visszajössz. Most pedig menj. - utasított Danielle.

Az ajtóhoz érve halkan kopogtam, de válasz nem érkezett. Lassan kinyitottam az ajtót, majd belépve rajta majdnem felbuktam az földön fekvő bőröndben és a szétdobált ruhákban.

- Zayn.. - szólítottam, de semmi, ő csak ült az ágyán, arcát kezeibe temetve. Leültem mellé, kezemet a vállára tettem, majd ő szép lassan leengedte kezeit és mereven maga elé bámult. - Mi történt? - még mindig semmi. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor tekintetét lassan felém emelte. Szemei könnyektől csillogtak és mérhetetlen fájdalmat lehetett felfedezni bennem, amitől nekem összeszorult a szívem. Ekkor az ágyon lévő telefonja megcsörrent, de nem vette fel, csak megvetően rápillantott. Én is megnéztem, a kijelző több nem fogadott hívást jelzett. A kis készülék újra csörögni kezdett és mivel Zayn nem volt hajlandó megszólalni, így felvettem.

- Jó napot! Samantha vagyok.

- Hol van Zayn? - kérdezte idegesen az anyja.

- Itt van mellettem, de meg sem szólalt amióta itt vagyok. Mégis mi történt? Kérem mondja el, mert nagyon aggódok miatta. - kérleltem kétségbeesetten. Első benyomás ide vagy oda, ez fontosabb volt. Sóhajtott.

- Zayn nagyapja meghalt. Miután felhívtam, nem várta meg, hogy végig mondjam, egyszerűen letette és azóta nem hajlandó felvenni. Kérlek mond meg neki, hogy ne hagyja ott a versenyt, maradjon és csak a temetés napján jöjjön el. Tudom, hogy ellenkezni fog, de kérlek, valahogy beszéld rá.

- Megpróbálom és őszinte részvétem. - válaszoltam és közben Zayn-re néztem, ezzel utalva, hogy ezt neki is szántam most.

- Köszönöm. - mondta, majd bontotta a vonalat.

- Nem kell mondanod semmit. - suttogta rekedten. - Mindent hallottam.

- Nem akarlak rávenni, csak annyit akarok, hogy hívd fel anyukád és beszéld meg te vele.

- Nem fogom felhívni, hazamegyek. a többiek is meg fogják érteni.

- Zayn...

- Nem Sam, nem fogok itt maradni, nem érted? - emelte fel hirtelen a hangját, amitől megszeppentem.

- Figyelj, tudom nem az én dolgom, de tényleg.. - próbálkoztam volna tovább, de nem engedte, félbeszakított.

- Sam.. most menj el. - morogta.

- Nem, itt maradok. - megmakacsoltam magam, ki tudja mit tenne magával.

- A fenébe is Samantha! - ordította el magát és a telefonját a földhöz vágta, ami közben újra csörögni kezdett. - Menj innen! Hagyj már magamra! - ordította, nekem pedig a könnyek hirtelen utat törtek maguknak és szép lassan megindultam az ajtó irányában. Zayn vonalai hirtelen ellazultak. - Sam, ne... - nyúlt volna a kezemért, de elrántottam.

- Hagyj! - ordítottam most már én is, s azzal kiléptem az ajtón és a táncterem felé vettem az irányt.

A fiúknak nagyon nehéz helyzete volt egész héten. Először Simon-t kellett nélkülözniük és szerda óta már Zayn-t is. Cheryl a szárnyai alá vette a megmaradt 4 fiút. Ha minden igaz már mindkét hiányzó láncszem visszatér. Zayn-nel azóta sem beszéltem, pedig ő többször is hívott. Egyik nap hazalátogattam, másnap pedig Nathan-nel beszéltem. Még múltkor megbeszéltünk, hogy tartjuk a kapcsolatot. Mondjuk ez abból áll, hogy ő hív és ő beszél, én pedig néha benyögök valamit. Conor-ral is befejeztük a videót, az utolsó simításokat is elvégeztük, szóval nem lehet azt mondani, hogy unatkoztam volna. 

Zayn várhatóan 4 körül érezett, de nekem még nem volt alkalmam találkozni vele. Utolsó simításokat végeztük a színpadon, pár lánynak már elkezdték a haját csinálni, valakinek pedig még most igazították tökéletesre a fellépőruháját, szóval elég nagy a pörgés.

Lassan kezdünk, Dermot már a színpadon van már javában mondja a szövegét. Az öltözőben már csak én vagyok, Hayley már Louis-t boldogítja én pedig még a ruhámat igazgattam. Éppen indultam a többiekhez, amikor kilépve az ajtón majdnem nekimentem Zayn-nek.
- Beszélhetnénk? - kérdezte mire egy apró bólintással engedélyt adtam neki. - Figyelj én nem..
- Samantha, mit keresel még itt? Már rég a színpad mögött kellene lenned a többiekkel. Nyomás! - Brenda nagyon jól tud időzíteni.
- De nem. Brenda várj már, csak egy perc. - próbálkoztam tiltakozni, de esélytelen volt.
- Nem... most rögtön jössz velem. - és már tolt is a színpad irányába. Miután végeztünk Rebecca produkciójával, már rohantunk is, hogy átvegyük a ruhát Mary produkciójához. Közben Zayn is újra próbálkozott volna, de egy bocsánatkérő nézéssel leráztam. Őszintén kezdem sajnálni szegényt, de nem tehetek róla, dolgom van. Matt előadása alatt már az Only Girl-höz készült fellépőruhát vettünk magunkra. A mai napon ez lesz utolsó szereplésünk, innentől már nyugodtan figyelhetjük a többieket. Már kint sorakoztunk, én egy kicsit félrevonultam a többiektől az egyik székre leülve vártam, hogy kezdjünk, majd pár perccel később megcsapott egy ismerős illat.