34. rész - Még nincs vége.

Remélem most nem várattalak meg benneteket túlságosan. Igyekeztem még a nyaralás előtt megírni, ami sikerült is. A rossz hír viszont, az, hogy ez az utolsó rész... vagyis egyenlőre. Megpróbáljuk megfogadni a tanácsaitokat, és így egy kis időre eltűnünk. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyi időre, de biztosan mondhatom, hogy nem fogunk örökre eltűnni. Addig is jó olvasást és remélem tetszeni fog :)

Angel

- Sajnálom. – suttogta rekedten.

- Nem kell sajnálnod. Megértem. – válaszoltam.

- Akkor miért nem vetted fel?

- Azt tettem, amit kértél. Meg azt akartam, hogy tudd, milyen érzés amikor nem hallgatják meg a másikat.

- Tényleg nagyon sajnálom. – szólalt meg újra és próbálta elkapni a tekintetem, ami hamarosan sikerült is neki. Szemei még mindig a fájdalomtól csillogtak. Homlokomat az övének támasztottam és úgy kezdtem el újra beszélni hozzá.

- Mint mondtam, ez felesleges. Tény, hogy fájt, de nem a viselkedésed, hanem az, hogy annyira tehetetlennek éreztem magam abban a pillanatban. Nem tudtam hogyan segíthettem volna rajtad.

- Pedig rengeteget segítettél, anélkül hogy tudnál róla. – simított végig az arcomon.

- Ezt hogy érted?

- Rájöttem, hogy bármennyire is nehéz az élet, sosem szabad elveszíteni a reményt. És sosem szabad ellökni a másikat magadtól. Nagyon is szeretlek és nem akarok fájdalmat okozni neked. És tényleg nagyon s..

- Ha még egyszer meghallom, esküszöm nem lesz jó vége. – vágtam a szavába vigyorogva, miközben az egyik ujjamat az ajkaira szorítva elhallgatattam.

- Bocsánat. – válaszolta egy félmosoly kíséretében miután elvettem a kezem. Arcát lassan közelítve csapott le ajkaimra, melyek szinte rögtön elnyíltak. Kezeimet lassan az arcára vezettem ő pedig derekamnál fogva húzott közelebb magához.

- Khm…  - a hang hallatára egyből szétrebbentünk. – Kezdünk Samantha. – mondta ki végül Danielle.

- Azonnal megyek. – válaszoltam kissé zavartan, majd egy gyors csók után már rohantam is a színpad irányába.

Miután végeztünk a backstage-ből figyeltük a fejleményeket. Elérkezett az eredményhirdetés. Már csak négyen álltak a színpadon. Matt, a fiúk, Rebecca és Cher. Csak a szavazatok száma a döntő, nincs esély a párbajra. A fiúk és Rebecca továbbjutottak, de Cher miatt még izgultunk. És nem hiába, kiesett, de olyan büszkén állt ott a színpad közepén. Biztos, hogy nem itt ér véget az ő története.

***

Az utolsó hét is elérkezett. Hihetetlen, vagyis számomra mindenképp az. Hétről hétre egyre keményebben kellett dolgoznunk, egyre többet teljesíteni és ezek mellett még a magánéletünket is formáznunk kellett. Ezen a héten se volt másképp. Lou tegnap este sürgött forgott a szobánkba, vagyis előbb a srácoknál. Én éppen náluk voltam, és értetlenkedve figyeltem amint ügyködött. Magyarázatot várva pillantottam a srácokra, hátha kapok valami épkézláb választ, de reménytelen eset volt.

- Sam, lehetne egy kérésem? – tört meg végül Louis.

- Attól függ. Mi lenne az? – kérdeztem vissza.

- Nagy gond lenne, ha pénteken itt kellene aludnod? – kérdezte félve.

- Mit tervezel Tomlinson? – kérdeztem az egyik szemöldökömet felhúzva.

- Hát… szeretném meglepni Hallie-t. – erre a többi srác hatalmas ’húúú’-t hallatott. Perverzek.

- Legyen. Nem gond.

- Imádlak. Ezer hála.

- Ugyan. De most ha nem haragszotok, megyek. Még van egy kis dolgom. – nyomtam egy puszit Zayn arcára és már indultam is.

***

- Az hittem, hogy már nem is jössz.

- Bocsi, csak elhúzódott a próba.

- Nincs semmi gond.

- Mi az úti cél?

- Park?

- Tökéletes. – válaszoltam és már indultunk is. Mint mindig, most is rengeteget meséltünk egymásnak, szerintem sose lesz elég időnk, hogy mindent bepótoljunk, de igyekszünk. A parkba érve kerestünk egy kevésbé mozgalmas részt. Igaz már elmúlt 6 óra és sötétedik, de jobb félni, mint megijedni. Séta közben találtunk egy nyugodt kis részt, ahol leültünk és folytattuk a mesélést, de akkor egy kínos pillanathoz tértünk.

- Sajnálom, ugye tudod?

- Mégis mit?

- Azt, hogy úgy eltűntem.

- Az már a múlt. A múltat pedig ne bolygassuk Nath.

- De ezt a részét meg kell beszélnünk.

- Nem kell. Értem én.. mindent feladtál a karriered érdekében és tessék, meg is lett a gyümölcse, énekes vagy.

- Nem egészen így történt..

- Akkor?

- A szüleim döntése volt. Úgy gondolták, hogy a távolság csak fájdalmat okozna és rossz hatással lenne rám meg…. Te is. – halkult el a végére.

- Micsoda? Mégis miért? – kérdeztem vissza.

- Emlékszel a táboros incidensekre? – önkéntelenül hangosan felnevettem, amikor hirtelen emlékképek sorozata jelent meg előttem, amint mindig kiszöktünk a táborból, vagy éppen a  másikhoz szöktünk át, amit persze tiltottak.. de ezek csak az apróbb dolgok voltak.

- Igen.  – válaszoltam vigyorogva.

- Hát azok miatt… féltek, hogy belesodornál a rosszba. Így úgy gondolták, hogy az lesz a legjobb módszer, ha minden kapcsolatot megszűntetek veled.

- Még titokban se tudtál volna elérni?

- Nem... vagyis de. Az első próbálkozásomnál kitörölték a számod, további próbálkozásoknál már letiltották a számod.

- Ez... ez elég durva. - válaszoltam lesokkolva.

- Nagyon nehéz volt, talán az életem egyik legnehezebb időszaka volt.

- És ez mind miattam.

- Nem.. tudták, hogy a médiával kapcsolatos foglalkozást akartam már egészen kis korom óta, de ezt te is tudod. És mivel támogattak, mindenben a legjobbat akarták, semmi hiba, csak a tökéletes.

- A tökéletes dolgok unalmasak.

- De a tökéletes pillanatok nem.

- Nincs olyan, hogy tökéletes. - vágtam rá mosolyogva. - Gyere, menjünk tovább. - azzal felpattantam és magam után rántva megindultunk. A hallba érve nem tudtuk elengedni egymást, egész úton folyamatosan meséltünk és még most is. A kanapén ülve folytattuk, de már fogtuk a hasunkat a sok nevetéstől, ezt a recepciós nem is nézte túl jó szemmel.

- Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek. - mondta Nathan.

- Máris? - kérdeztem miközben az órámra pillantottam. - Oh, már ennyi az idő? Nekem is mennem kellene.

- Rendben, akkor szia. - hatalmas vigyorral az arcán hadonászva a kezével, amitől muszáj volt nevetnem.

- Szia. - köszöntem el én is.

- Sam, várj! - kiabált utánam, én pedig egyből megfordultam és neki ütköztem. Zavaromban nem tudtam merre nézzek, miközben egyik kezét a derekamra csúsztatta, majd közelebb húzott magához úgy, hogy homlokát könnyedén az enyémhez érintette. - Hiányoztál. - suttogta. - Annyira sajnálom, hogy a szüleim miatt ezen kellett keresztül mennünk.

- Nathan, ezt ne. Az már a múlt. Vége. - válaszoltam mélyen a szemébe nézve, majd elkövettem azt a hibát, hogy lepillantottam az ajkaira, majd újra szemeit kezdtem el fürkészni.

- Esélyünk sem volt. - válaszolt még mindig suttogva, majd másodperceken belül puha ajkait az enyémekre nyomta, kezével pedig közelebb húzott magához engem pedig az a kellemes bizsergető érzés kapott el, de amint észhez tértem óvatosan elhúzódtam tőle.

- Sajnálom, de ez nekem nem megy... vége, vagyis mindenesetre számomra már rég vége. - mondtam neki, miközben ő még mindig maga elé meredve állt előttem. Nem mert a szemembe nézni, szerintem még maga sem fogta föl teljesen, hogy ezt most tényleg megtette. - Tényleg sajnálom. - végig húztam a kezemet a karján, majd a kezénél megállapodott. Erre fölemelte a fejét és megeresztett egy halvány mosolyt, én pedig kezét lassan elengedve megindultam a szobánk felé.

***

Az utolsó show is a kezdetét vette. Egyre nagyobb volt a rohanás, egyre nagyobb volt a feszültség, szinte vágni lehetett. Sminkesek, stylistok és statiszták rohangáltak föl és alá, mindent tökéletesre akartak csinálni. A show Matt Cardle produkciójával kezdődött, ami a Firework volt, majd jöttek a srácok, akik általuk elsőként előadott szám, a Torn volt, végül pedig Rebecca jött a Sweet Dreams című dallal. Majd ezután következett az eredményhirdetés. Dermot felállt a színpad közepére és elkezdte a már jól betanult szövegét.

*Üdvözlök mindenkit ezen a nagyon izgalmas és nagyon feszült X-faktor döntőn. Perceken belül kiderül, hogy ki lesz a két esélyes az első helyre, aki pedig a legtöbb szavazatot kapja, annak itt véget ér a verseny. Szóval, most következzenek a versenyzők és a mentorok.

Dannii Minogue és Matt Cardle... Cheryl Cole és Rebecca... és végezetül Simon Cowell és a One Direction.

Oké, akkor folytassuk. A nézők szavazatai szerint a két továbbjutó szinte fej-fej mellett haladt, aki pedig a legkevesebbet kapta, az harmadikként végez és ma el kell hagynia az X-faktort. Sok szerencsét mindenkinek!

Az első versenyző, aki bejutott a végső döntőbe, nem más, mint... Matt. Gratulálok Matt.

Szóval One Direction és Rebecca. Egyikőtök biztos, hogy bejut a Top 2-be, de valamelyikőtök kevesebb szavazatot kapott és annak mennie kell. A következő versenyző, aki továbbra is versenyben van, az... Rebecca. Gratulálok, hamarosan újra láthatunk.

Oké srácok, akkor most nézzük meg a legjobb pillanataitokat. 

Fiúk, az arcotokon látom, hogy mennyire el vagytok keseredve, de mondjátok el, milyen volt ez számotokra? Mi volt a fénypont?

-  Egyszerűen fantasztikus volt és számomra a fénypont az volt, amikor a mentorháznál voltunk és mindannyian próbáltuk a legjobbat kihozni magunkból. - válaszolt Louis.

- Zayn, mi lesz a One Direction-nel ezek után?

- Határozottan együtt maradunk. Nem ez lesz az utolsó a One Direction-ből.

- És Simon.. ezek a srácok.. mármint úgy értem, manapság itt van a JLS, és a hasonló bandák, akik most a toppon vannak. Mi lesz velük?

- Értem amit mondani akarsz.  Azoknak akik felemelték a telefont és szavaztak rájuk csak annyit mondok, hogy ez csak a kezdett. *

A percek csigalassúsággal teltek, attól a pillanattól kezdve, hogy Rebecca nevét kimondták. Teljesen lehetetlennek gondoltam, hogy ez most tényleg megtörténhetett, nem akartam elhinni. Pedig igen.. nekik tényleg itt ért véget a verseny. Hihetetlen, hogy mennyi minden történt az elmúlt hetekben. Rengeteget fejlődtünk, a srácok is és mi is. Rengeteg energiát fektettünk bele a próbákba és emellett a magánéletünkkel is foglalkoznunk kellett, ami valljuk be, egyikőnknek se ment a legegyszerűbben, de végül mégis megtaláltuk a boldogságot. És ami biztos, hogy Zayn-nek igaza volt, ez nem az utolsó volt tőlük, ez még csak a kezdet. És hogy mi lesz velünk? Nem tudom... de az biztos, hogy tőlünk se ez volt az utolsó. A mi történetünknek sincs még vége.