32. rész - Mi történt?

Remélem mindenkinek jól telik a nyári szünet. Már nekem is javában megy, rengeteg dolgom van, és erre a meleg se segít rá, de végül sikerült egy kis időt szereznem és meghoztam az új részt. Tudom, hogy megint sokáig várattalak titeket, de bevallom őszintén, hogy nem csak a fent említett dolgok miatt hoztam későn, hanem a kommentek száma miatt is. Szóval kérlek titeket és ugyanakkor Britta is, hogy írjátok le a véleményeteket, nem számít, hogy negatív vagy pozitív. Előre is köszönjük és jó olvasást :)

Angel

- Rájöttem. - szólalt meg mögöttem.

- Mégis mire? – tudtam, hogy mit akar, mégis megkérdeztem, de kérdésem után muszáj volt átugrania egy másik kocsira.

- Birmingham. Zenei tábor 2007-ben. – válaszolta miután újra az én általam vezetett kocsira ugrott. – Kezdő csoport. – lesokkolódva néztem rá, nem lehet igaz, hogy emlékszik rá. – Sam, igaz?

- Igaz. Elég hamar rájöttél. – válaszoltam szerényen mosolyogva, mert az igazat megvallva kissé megszeppentem. Választ már nem kaptam, mert közben a próba még nagyban ment. Miután vége volt, jobbnak láttam gyorsan lelépni, de nem voltam elég gyors.

- Sam várj! – nem fordultam meg, majd nem sokkal később egy kéz szorítását éreztem a karomon és amikor megfordultam Nathan-nel találtam szembe magam.

- Igen? – kérdeztem kicsit idegesen.

- Zavarlak?

- Nem, csak évek óta semmit se hallottam rólad.. és annyi minden történt, te meg hirtelen visszatérsz az életembe és ez olyan…

- Zavaró?

- Nem, hanem olyan váratlanul ért.

- A sors így akarta. – mosolygott, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. – Lehet tolakodásnak fogod venni, de nem lenne kedved esetleg meginni valamit? – megint lefagytam, ő pedig kíváncsian fürkészett.

- De, jó lenne. – válaszoltam végül. - Nem messze innen van egy Starbucks. Mit szólsz hozzá?

- Tökéletes. Akkor holnap próba után.

***

Éppen készülődtem a lefekvéshez, mikor egy hatalmas nagy csattanásra lettem figyelmes majd egy zaklatott Hallie trappolt végig a szobán. Összekuporodott az ágyára és a párnáját szorongatta, szinte szétszakította. Nagyon zaklatott volt.

- Jézusom! Mi történt? – mire ezt kimondtam, valaki dörömbölni kezdett a külső ajtón.

- Hallie! – hallatszott be Lou hangja. Ismét rá pillantottam, majd felállt.

- Be ne engedd! –

- Elküldöm. – mondtam és már indultam is.

- Hol van Hallie? – kérdezte kétségbeesetten Louis.

- Figyelj Louis, nem tudom mit tettél vele, de jobban teszed, ha minél előbb elhúzol innen. – vágtam hozzá kicsit durvábban, mint kellett volna.

- Samantha, ne csináld már. Muszáj beszélnem vele!  Hallie! – kiáltotta.

- Louis, kérlek… menj vissza. Nem akar veled beszélni. – mondtam most már nyugodtabban, s végül csalódottan elment.

- Elment. – mondtam. – Még is mi történt? Te megütötted? Az arcán ott egy piros kézlenyomat.

- Megérdemelte. – mondta dühösen.

- Hallie, kérlek avass már be! – mondtam egy kicsit idegesebben.

- Még mindig együtt van Hannah-val.

- Tessék? –

- Jól hallottad. Volt szerencsém látni. - ezután elmesélt mindent. Majdnem egy órán keresztül hallgattam. Összetört, de nem sírt.. én biztos, hogy nem bírtam volna így, bár ez tőle is meglepő.

***

- Akkor próba után? – kérdezte Nathan, miután újra felugrott a kocsira.

- Pontosan. – válaszoltam vigyorogva – De! – felmutattam az ujjam, és erre a kijelentésemre kicsit elszomorodott.

- Mit de? – kérdezte félve én pedig elnevettem magam. Mint anno, ezt mindig eljátszottam vele.

- Képes leszel várni rám, mert nem szokásom gyorsan készülődni?

- Mi? Én azt hittem, hogy rögtön próba után megyünk. – csodálkozott.

- Lehet neked ma ez volt az első próbád, de nekem nem. Az éneklésben nem lehet annyira elfáradni, mint a táncban.

- Héééj, kikérem magamnak. Nagyon is el lehet fáradni. – vágta be a durcát.

- Persze. – veregettem meg a vállát.

***

- Mehetünk!

- Végre!

Az egész úton rengeteget nevettünk, feljöttek régi közös emlékek. Meséltünk az elmúlt pár évről is, ő pedig rengeteget mesélt a bandával kapcsolatban.

- Tedd már el!

- Miért? Naaaaaa, kérlek!

- Nem!

- Kicsi Sammy! Nézd már meg!

- Nem!

- Nézd meg, már kiskutya szemekkel nézek. – ezen muszáj volt felnevetnem.

- Nem. Egyébként is honnan van ez?

- Hazamentem.

- Képes voltál csak ezért a régi képért hazamenni? Hihetetlen vagy!

- Most már hajlandó vagy megnézni?

- Igen. – válaszoltam végül, mire egy győztes mosolyt villantott. – De nem emiatt, már az egész kávézó minket néz.

- Naa, most a lelkembe tiportál. – és műsírást játszott.

- Átfogalmazom, nem csak emiatt. – és hirtelen felcsillantak a szemei.

- Tessék, itt a kép.

- Úristen. Nem ismerek magamra, de te szinte semmit sem változtál.

- Kösz, ezt már sokan mondták. De te tényleg rengeteget változtál. Hol a régi fiús Samantha?

- Már rég nincs, maximum rossz napokon és edzéseken. Helyette itt egy csajosabb Sam.

- Akit sokkal jobban bírok.

- Nathan, kérlek ne kezd el. – sütöttem le a szemeimet..majd puha ujjakat éreztem az állam alatt, de továbbra se néztem rá. Halkan dúdolni kezdett egy számomra ismerős dalt. A közös dalunk, amit még a táborban írtunk. Nem bírtam ki, hogy ne kezdjem el én is énekelni.

- Nem hiszem el, hogy képes voltál elpazarolni a hangodat.

- Az már a múlt, próbálok a jelennek élni. – válaszoltam egy félmosoly kíséretében.

- Lehet nekem is azt kellene.

- A múltat sosem tudod teljesen elengedni, mindig ott lesz legbelül, és nem tehetsz ellene semmit, csak elfogadod.

- Jelenleg mindkettőnk múltja szemben ül a másikkal.

- Vannak akiket bármennyire is próbálunk elfelejteni életünk részévé válnak és mindig ott lesznek mellettünk.
- Ez azt jelenti, hogy te nem tudtál elfelejteni?
- Bizonyos értelemben sikerült. A tánc remek kibúvó volt a gondjaimmal szemben, de te is láthatod, hogy az emlékeket egyetlen pillanat is előidézheti.
- Pont, mint most.
- Akár ez is.
- Azt hiszem ideje mennünk. - pillantott az órájára.
- Menjünk.

***

Újabb hét, újabb próbák, bár ezen a héten sokkal kevesebb dolgunk lesz. Rebecca és Mary Byrne mellett most a fiúkkal is együtt fogunk dolgozni, nagy örömünkre. A szátrvendégek pedig Alexandra Burke, The Black Eyed Peas és a Glee, akikkel ezen a héten nem kell közösen dolgoznunk. Az elmúlt két nap alatt mindenki az első választott dalt gyakorolta, ami ezen a héten a Club klasszikusok kategória volt. Rebecca és Mary próbái nem voltak annyira fárasztóak, a fiúkkal pedig csak magunknak okoztunk bajt. Még Danielle se tudott teljes mértékben a munkájára koncentrálni, bár ezzel besegítettek neki. Ezeknek az incidenseknek köszönhetően a másik koreográfus átszervezte még az elhelyezkedést, mindkettőnket jól távol a barátjától, Liam pedig egy kisebb fejmosást kapott, de különösebben őt sem hatotta meg a dolog.

Másnap próba elején fel sem tűnt, hogy Zayn nincs ott. Gondoltam biztos csak késik, de amikor továbbra sem jött, kezdtem ideges lenni.

- Sammy!. - szólt Danielle és intett, hogy menjek oda.

- Baj van? - muszáj volt rákérdeznem, mert Liam arckifejezése nem volt túl biztató.

- Ami azt illeti, igen.

- Zayn egy telefonhívás óta nagyon feldúlt és nem hajlandó kijönni a szobából. Mielőtt eljöttünk volna egy hatalmas csattanást is lehetett hallani a szobából. - mondta Liam.

- Szerintünk jobban tennéd, ha megnézed.

- De nem mehetek el a..

- Menj csak, elintézem neked. Ha végeztetek majd visszajössz. Most pedig menj. - utasított Danielle.

Az ajtóhoz érve halkan kopogtam, de válasz nem érkezett. Lassan kinyitottam az ajtót, majd belépve rajta majdnem felbuktam az földön fekvő bőröndben és a szétdobált ruhákban.

- Zayn.. - szólítottam, de semmi, ő csak ült az ágyán, arcát kezeibe temetve. Leültem mellé, kezemet a vállára tettem, majd ő szép lassan leengedte kezeit és mereven maga elé bámult. - Mi történt? - még mindig semmi. Már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor tekintetét lassan felém emelte. Szemei könnyektől csillogtak és mérhetetlen fájdalmat lehetett felfedezni bennem, amitől nekem összeszorult a szívem. Ekkor az ágyon lévő telefonja megcsörrent, de nem vette fel, csak megvetően rápillantott. Én is megnéztem, a kijelző több nem fogadott hívást jelzett. A kis készülék újra csörögni kezdett és mivel Zayn nem volt hajlandó megszólalni, így felvettem.

- Jó napot! Samantha vagyok.

- Hol van Zayn? - kérdezte idegesen az anyja.

- Itt van mellettem, de meg sem szólalt amióta itt vagyok. Mégis mi történt? Kérem mondja el, mert nagyon aggódok miatta. - kérleltem kétségbeesetten. Első benyomás ide vagy oda, ez fontosabb volt. Sóhajtott.

- Zayn nagyapja meghalt. Miután felhívtam, nem várta meg, hogy végig mondjam, egyszerűen letette és azóta nem hajlandó felvenni. Kérlek mond meg neki, hogy ne hagyja ott a versenyt, maradjon és csak a temetés napján jöjjön el. Tudom, hogy ellenkezni fog, de kérlek, valahogy beszéld rá.

- Megpróbálom és őszinte részvétem. - válaszoltam és közben Zayn-re néztem, ezzel utalva, hogy ezt neki is szántam most.

- Köszönöm. - mondta, majd bontotta a vonalat.

- Nem kell mondanod semmit. - suttogta rekedten. - Mindent hallottam.

- Nem akarlak rávenni, csak annyit akarok, hogy hívd fel anyukád és beszéld meg te vele.

- Nem fogom felhívni, hazamegyek. a többiek is meg fogják érteni.

- Zayn...

- Nem Sam, nem fogok itt maradni, nem érted? - emelte fel hirtelen a hangját, amitől megszeppentem.

- Figyelj, tudom nem az én dolgom, de tényleg.. - próbálkoztam volna tovább, de nem engedte, félbeszakított.

- Sam.. most menj el. - morogta.

- Nem, itt maradok. - megmakacsoltam magam, ki tudja mit tenne magával.

- A fenébe is Samantha! - ordította el magát és a telefonját a földhöz vágta, ami közben újra csörögni kezdett. - Menj innen! Hagyj már magamra! - ordította, nekem pedig a könnyek hirtelen utat törtek maguknak és szép lassan megindultam az ajtó irányában. Zayn vonalai hirtelen ellazultak. - Sam, ne... - nyúlt volna a kezemért, de elrántottam.

- Hagyj! - ordítottam most már én is, s azzal kiléptem az ajtón és a táncterem felé vettem az irányt.

A fiúknak nagyon nehéz helyzete volt egész héten. Először Simon-t kellett nélkülözniük és szerda óta már Zayn-t is. Cheryl a szárnyai alá vette a megmaradt 4 fiút. Ha minden igaz már mindkét hiányzó láncszem visszatér. Zayn-nel azóta sem beszéltem, pedig ő többször is hívott. Egyik nap hazalátogattam, másnap pedig Nathan-nel beszéltem. Még múltkor megbeszéltünk, hogy tartjuk a kapcsolatot. Mondjuk ez abból áll, hogy ő hív és ő beszél, én pedig néha benyögök valamit. Conor-ral is befejeztük a videót, az utolsó simításokat is elvégeztük, szóval nem lehet azt mondani, hogy unatkoztam volna. 

Zayn várhatóan 4 körül érezett, de nekem még nem volt alkalmam találkozni vele. Utolsó simításokat végeztük a színpadon, pár lánynak már elkezdték a haját csinálni, valakinek pedig még most igazították tökéletesre a fellépőruháját, szóval elég nagy a pörgés.

Lassan kezdünk, Dermot már a színpadon van már javában mondja a szövegét. Az öltözőben már csak én vagyok, Hayley már Louis-t boldogítja én pedig még a ruhámat igazgattam. Éppen indultam a többiekhez, amikor kilépve az ajtón majdnem nekimentem Zayn-nek.
- Beszélhetnénk? - kérdezte mire egy apró bólintással engedélyt adtam neki. - Figyelj én nem..
- Samantha, mit keresel még itt? Már rég a színpad mögött kellene lenned a többiekkel. Nyomás! - Brenda nagyon jól tud időzíteni.
- De nem. Brenda várj már, csak egy perc. - próbálkoztam tiltakozni, de esélytelen volt.
- Nem... most rögtön jössz velem. - és már tolt is a színpad irányába. Miután végeztünk Rebecca produkciójával, már rohantunk is, hogy átvegyük a ruhát Mary produkciójához. Közben Zayn is újra próbálkozott volna, de egy bocsánatkérő nézéssel leráztam. Őszintén kezdem sajnálni szegényt, de nem tehetek róla, dolgom van. Matt előadása alatt már az Only Girl-höz készült fellépőruhát vettünk magunkra. A mai napon ez lesz utolsó szereplésünk, innentől már nyugodtan figyelhetjük a többieket. Már kint sorakoztunk, én egy kicsit félrevonultam a többiektől az egyik székre leülve vártam, hogy kezdjünk, majd pár perccel később megcsapott egy ismerős illat.