23. rész - Hallie

Most próbáltuk gyorsan megírni a részt, reméljük nem nagyon várattunk meg titeket. Kicsit hosszú lett, de gondolom ez nem probléma. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Jó olvasást!

Britta

Siettem, ahogy csak tudtam. Mikor már majdnem az ajtóhoz értem, futni kezdtem. Az ajtóhoz érve nem törődtem a kopogással csak benyitottam. A szobában sötét volt. A hálóba érve megpillantottam őt. Nem szóltam, csak lassan odaléptem hozzá. Megérintettem vállát, mire ő fejét felém fordította. Arcát fájdalom torzította. Másik kezemmel arcát érintettem meg, mire ő magához húzott és szorosan megölelt. Fejét hajzuhatagomba temette. Próbáltam úgy szorítani magamhoz, ahogyan ő engem, de nem igazán sikerült, hiszen ő sokkal erősebb, mint én. Pár perc elteltével engedett szorításából, de kezeit még mindig derekamon nyugtatta.
- Sajnálom… - suttogtam. - …sajnálom, hogy így alakult, de erre lehetett számítani.
- Igen, tudom. – elengedte derekam, fejét elfordította és ismét az ablakon figyelt kifelé. – Igazából… - kezdett bele egy kisebb csend után. - …nem visel meg annyira.
- Hm? – néztem rá kérdőn.
- Úgy értem nem az visel meg igazán, hogy Geneva kiesett. Természetesen az is, de nem ez a legfőbb oka a kedvtelenségemnek.
- Nem értelek Zayn. – ráztam a fejem.
- Samantha. Azt akarom mondani… Mondtam neked, hogy nem vagyok szerelmes Geneva-ba, csak nagyon jól érzem magam vele és nagyon tetszik. Tudod, hogy Sam az, aki igazán megfogott engem…
- Igen.
- Nos, ugye azt is tudod, hogy Geneva-val igazából csak azért jöttem össze, hogy kiverjem a fejemből Sam-et, illetve, hogy ne kövessek el hülyeséget. Arra akarok kilyukadni, hogy most Geneva kiesett… most nagyobb lesz a kísértés. Nem lesz ki elterelje a figyelmem Sam-ről. Igazából ezért ez a rossz kedv. Félek, hogy mi lesz most. El kell kerülnöm Sam-et olyan nagy ívben, ahogy csak lehet. Igazából ezért nem akartam, hogy Geneva kiessen…
- De mért kell elkerülnöd Sam-et? Megértem, hogy nem akarsz rosszat, de barátok még lehettek, sőt most is azok vagytok…
- Csak, hogy én nem csak egy barát akarok lenni…és amíg ez így van, addig nem akarok a közelében lenni. Mindent megteszek majd azért, hogy eltávolodjunk, még akkor is, ha ez fájdalmat fog okozni. Azt hiszem azzal kezdem, hogy lemondom a próbáinkat.
- Zayn… - kezdtem volna bele ellenkezésembe, de lecsitított.
- Ne! Tudom, mit gondolsz, de hidd el, jobb lesz így.
- Rendben, ahogy jónak látod. Tudod, hogy én támogatlak bárhogy is döntesz, de nem akarlak ezentúl minden nap ilyennek látni…
- Ne aggódj, jól vagyok… leszek. – helyesbített.
- Gyere ide! – tártam ki a karom, amibe 2 másodpercen belül őt zártam. – Szeretlek…bátyó. – suttogtam a fülébe.
- Én is szeretlek, hugi. – mosolyogta el magát, majd egy puszit nyomott arcomra.
- Végre egy felfelé ívelő görbe. – mosolyogtam én is.
- Ez csak is miattad van. Nem tudom mi lenne veled nélkülem.
- Két évet még is kibírtál nélkülem. – böktem oldalba és egy kicsit szemrehányóan néztem rá.
- Szörnyű két év volt. – nevette el magát.
- Reméltem is. – nevettem én is. – Egyébként holnap találkozok anyuékkal. Elmennek meglátogatni a nagyiékat Amerikába és amíg nem indul a gépük, addig eltöltenek velem egy kis időt. Arra gondoltam, hogy lenne kedved eljönni velem?
- Őhm…nem is tudom. Találkozzak a szüleiddel? Jó ötlet ez?
- Kedvelnek téged. Legalábbis kedveltek még mikor utoljára láttak.
- Az nem mostanában volt.
- Kérlek. Olyan jó lenne. – átkaroltam egyik karját és boci szemekkel néztem rá.
- Ám legyen, de mikor találkoztok?
- Két óra körül érnek ide.
- Az pont jó. A délelőttöt Geneva-val töltöm, amíg haza nem megy, de utána csatlakozhatok hozzátok.
- Meddig lesztek együtt?
- Ne aggódj, kettő körül már biztos szabadulok.
- Rendben, majd hívj fel.
Ezután Zayn-nek már egész jó kedve volt, de már nem volt kedve csatlakozni a többiekhez és együtt bulizni, így végre villanyt kapcsoltunk és úgy beszélgettünk és hülyéskedtünk tovább. Olyan gyorsan elszaladt az idő, hogy arra eszméltünk, hogy a srácok beszállingóznak a szobába. Hannah-t nem láttam Louis-val, így gondoltam haza ment. Nem sokáig tartózkodtam náluk, de amíg ott tartózkodtam úgy vettem észre, mintha Louis került volna engem. Először elment zuhanyozni, aztán arra hivatkozva, hogy teát készít, elvonult a konyhába és elő se jött, amíg el nem mentem. Mikor elvonultam saját szobánkba, a hálóba lépve láttam, hogy Sam már alszik. Csendben elmentem zuhanyozni, aztán én is álomra hajtottam a fejem.

Másnap gyorsan eltelt a délelőtt. Két óra előtt pár perccel hívott apu, hogy menjek a ház elé és felvesznek engem. Kettő után nem sokkal már egy puccos étterem teraszán üldögéltünk és vártuk, hogy hozzák az étlapot. Jó volt már látni a szüleimet és csak most döbbentem rá igazán, hogy mennyire is hiányoztak. Beszélgetésünket egy telefoncsörgés zavarta meg, még hozzá az én telefonomé. A kijelzőn Zayn neve állt. Gyorsan felvettem és elmagyaráztam neki, hogy hová kell jönnie. Anyuék kérdőn néztek rám, de felvilágosítottam őket, hogy Zayn csatlakozik hozzánk. Kicsit meglepődtek, de nem volt gond, hiszen tudták, hogy Zayn-nel ismét egymásra találtunk az X-Faktor alatt és egyébként is kedvelik őt. Tudják, hogy Zayn volt a legjobb barátom mindig is. Mikor Zayn megérkezett úgy fogadták, mintha az a két év nem is lett volna. Ugyanúgy megölelték és szívélyesen fogadták. Nagyon közvetlenek voltak vele végig és az ebéd alatt nagyon jót beszélgettünk. Apun kicsit meglepődtem, mivel olyan közvetlenül viselkedett és beszélt vele, mintha a fia lenne, mint mielőtt elköltöztünk volna. Már akkor is nagyon jóba voltak. Szinte többet beszélgetett vele, mint velem. Ez persze nem zavart, inkább örültem neki, hogy ilyen jól kijönnek még mindig. Fél négykor elköszöntünk a szüleimtől, aztán elváltunk egymástól. Zayn-nel elmentünk sétálni és kifaggattam, hogy mit csináltak Geneva-val délelőtt. Miután elmesélte én is elmondtam neki, hogy tegnap este nagyon furcsán éreztem magam Hannah és Louis miatt. Úgy éreztem, mintha Louis egész este került volna engem és azt is, hogy Hannah nem szimpatikus. Igazából fogalmam sincs, hogy miért érzek így iránta, de amikor Louis bemutatta, már akkor is ez az érzés fogott el. Zayn szerint féltékeny vagyok, de ez képtelenség, ez egyszerűen nem igaz. A témát ezzel le is zártam. Mivel apu adott egy kis pénzt kedvet kaptam a vásárláshoz, így nem volt mese, menni kellett. Zayn nyafogott, de egy kis idő után abbahagyta és belátta, hogy semmi esélye ellenem. Egy órán belül három felsővel, két nadrággal és egy magas sarkúval gyarapodott a szekrényem tartalma. Zayn-nek vettem egy inget, amit alig akart elfogadni, de a végén mégis sikerült rávennem, hogy fogadja el. Végül tényleg az egész napot együtt töltöttük, aminek nagyon örültem. A délután folyamán szerencsére csak kétszer állítottak meg minket, hogy Zayn-től autogramot kérjenek. Késő délután értünk vissza a házba.

***

Másnap délelőtt ismét próba volt. Mint kiderült ezen a héten Cher-rel és a srácokkal fogunk együttdolgozni. Már nagyon vártam, bár tudtam, hogy hullák leszünk minden egyes nap végén, de megéri. Már aznap neki láttunk a munkának. Az egész nap táncolással telt, egy percet sem vesztegettünk el. Próbák után Sam lépett oda hozzám elég komoly arccal.
- Hallie, beszélnünk kell! – ha valaki ezt mondja, abból soha nem sül ki semmi jó.
- Inkább nekünk kellene beszélnünk. – mondta Zayn Sam-re pillantva, mikor mellénk lépett.
- De én most… - próbált volna tiltakozni Sam, de nem sok sikerrel, ugyanis Zayn belé fojtotta a szót.
- Fontos… - mondta, majd megindult az ajtó felé. Nem pillantott vissza, tudta, hogy Sam követni fogja. Így is volt. Sam vetett rám egy pillantást, aztán Zayn nyomába eredt.
Én is megindultam kifelé. Útközben Harry, Niall és Louis csatlakozott hozzám. Az emeletre érve még beszélgettünk a folyosón pár percig, majd egy ismerős hang szólított a nevemen.
- Hallie! Szia. – köszönt Collin, mikor odaért hozzánk.
- Szia. – köszöntem vissza, majd egy puszit lehelt ajkamra.
- Hallie, mi megyünk, majd beszélünk. – mondta Harry.
- Nem maradtok még egy kicsit? – néztem rájuk.
- Fáradtak vagyunk. – jegyezte meg, majd elköszöntek és már ott se voltak. Egyértelmű, hogy csak le akartak rázni, mivel nem kedvelik Collin-t.
- Alig láttalak a hétvégén. Hiányoztál.
- El voltam foglalva, de most már szabad vagyok, szóval, ha akarod a tiéd vagyok. Szeretnél elmenni valamerre?
- Mi lenne, ha átjönnél a mi szobánkba? Gondolom fáradt vagy, ott legalább elterülhetünk és a többiek se zavarnának.
- Rendben. – egyeztem bele. Karjaim nyaka köré fontam, az ő karjai az én derekamon nyugodtak. Fejét lehajtotta, én kicsit pipiskedtem, ajkaink majdnem összeértek. Annyira vágytam ajkai édes ízére…mikor ajkai az enyémre tapadtak szinte láz égett testemben. Vadul faltuk egymás ajkait.
- Hallie! – hallottam Sam hangját Collin mögül. –Beszélhetnénk? – Ennek hallatán azonnal eltoltam magamtól Collin-t és Sam-re néztem, fejemmel pedig bólintottam.
- Húsz perc múlva találkozunk. – mondtam Collin-nak. Búcsúzóul egy puszit adtam szájára, majd Sam-mel elvonultunk szobánkba.
- Nos, miről szeretnél beszélni? Remélem arról, hogy beszéltél Zayn-nel és megtudakoltad végre tőle, hogy mire célzott azzal a kis monológgal a múltkor. – kíváncsian és reménykedve néztem rá.
- Őhm…igen, megtudakoltam.
- És? – izgatott voltam.
- Azt mondta, hogy nem mondhatom el neked, mert magadtól kell, hogy rá gyere.
- Jaj ne már! – ütöttem a térdemre.
- Sajnos ez van, de igazából nem erről akartam veled beszélni, hanem teljesen másról. – váltotta komolyra a szót.
- Ez rosszul hangzik, de hallgatlak.
- Szombaton, miután te elmentél, hogy Zayn-t összeszedd… szóval táncoltam Aiden-nel, aztán Collin odajött hozzánk és felkért táncolni, amire én igent mondtam, mert úgy voltam vele, hogy előbb-utóbb úgyis meg kell ismernem, ha esetleg összejöttök. Így hát táncoltam vele. Egyre távolodtunk a tömegtől, aztán Collin… - elcsuklott a hangja, de erőt vett magán és folytatta. – Collin erőszakoskodott velem és megpróbált megcsókolni… - szemeit lesütötte, majd rám nézett. Tekintetemet fürkészte, hátha le tud olvasni róla valamit. Sam szavai folyamatosan újra és újra lejátszódtak fejemben. Tekintetem üres volt, gondolataim ezerfelé cikáztak. Szemeim csillogni kezdtek, de ez esetben nem az örömtől, hanem a könnyektől. Mikor végre elért tudatomig és felfogtam, amit mondott, szememből már patakokban folytak a könnyek. Megmerevedve ültem az ágyon, majd hirtelen Sam-re pillantottam, aki kétségbeesetten nézett rám.
- Hazudsz! Ez nem igaz! – hirtelen felálltam és kiakartam menni a szobából.
- Hallie! – fogta meg a karom, de én kirántottam kezéből és kiviharzottam a szobából. Bevágtam az ajtót és végig futottam a folyosón. A folyosó végén neki ütköztem valakinek.
- Hallie! – hallottam Liam hangját a hátam mögül. Nem törődtem velem csak rohantam tovább, egyenesen le a lépcsőn. Kiértem a házból és a park felé vettem az irányt. Pár perc múlva lépteim lassulni kezdtek, majd megálltam. Térdeim remegni kezdtek…nem bírtam tovább és összerogytam. Arcom kezeimbe temettem, úgy sírtam. Egyszerűen nem akartam elhinni… Miközben könnyeimmel küszködtem, éreztem, hogy valaki megérinti a vállam. Testem összerezzent ennek hatására, s amikor felpillantottam megláttam őt…

>Louis<

Miután elterültünk és úgy döntöttünk ennünk kellene valamit Liam is megérkezett a szobába.
- Na mi van Don Juan? – dobta neki a párnát Harry. – Jól betakargattad Danielle-t és elég jó éjt puszit adtál neki, hogy kibírja reggelig? – nevetett.
- Haha. – nem nevetett, inkább csak egy grimaszt vágott, aztán visszadobta Harry-nek a párnát.
- Mi van veled? Baj van? – kérdeztem, mert láttam, hogy nincs minden rendben.
- Épp most futottam össze Hallie-vel és ő szó szerint nekem szaladt… és ha jól láttam, akkor sírt.
- Biztos történt valami. – mondta Niall.
- Valami biztos. – helyeselt Liam. - Nem kellene szólnunk Zayn-nek?
- Hé, itt az alkalom, hogy végre tegyél valamit. – bökött oldalba Harry.
- Én? Nem hinném, hogy most rám lenne szüksége…majd Collin megvigasztalja. – makacskodtam.
- Ne most kezdj már el féltékenykedni. – nézett rám szúrós tekintettel.
- Ha tenni akarsz valamit, akkor most menj utána, még talán utoléred. – noszogatott Liam is.
- Rendben…de azt se tudom, hol keressem.
- Menj már! – lökött meg Niall.
- Jól van! – nem kellett többször mondani, már rohantam is. Az ajtóban összefutottam Zayn-nel.
- Hát te hova sietsz? – kérdezte.
- Majd a többiek elmagyarázzák. – azzal ott is hagytam. A lift szerencsére pont az emeleten volt, így beszálltam és pár másodperc
múlva már a földszinten voltam. Kifutottam az ajtón, majd a parkolóban megálltam. Azon gondolkoztam, hogy ha nekem rossz kedvem lenne, akkor hova mennék és az jutott eszembe, hogy valami sötét helyre. A legközelebbi sötét hely az a park volt. Futottam, ahogy csak tudtam, aztán messziről egyszer csak megláttam valakit, aki a földön térdelt. Először azt hittem, hogy egy részeg hajléktalan, de mikor kicsit közelebb mentem láttam, ahogy a lámpa fényének egy kis része megvilágítja az illető hosszú barna, göndör haját. Ekkor már tudtam, hogy ez csak ő lehet. Lassan odasétáltam hozzá és hallottam, hogy sír. Mellé érve megérintettem vállát, amitől ő összerezzent. Azonnal felpillantott. Könnyes szemei láttán átfutott rajtam a hideg és szörnyű volt így látni. Leguggoltam hozzá, majd megsimítottam arcát, hogy letöröljem az éktelenkedő könnyeket. Hirtelen megfogta kezem és lesöpörte arcáról, fejét pedig elfordította. Kezem ismét arcához ért és visszafordítottam fejét, hogy láthassam. Szemeit még mindig lesütötte, majd hirtelen rám pillantott. Szemei gyönyörűen csillogtak a könnyektől és attól a kis fénytől, ami épp odavilágított. Leírhatatlan milyen gyönyörű volt. Nem szólt semmit csak hirtelen magához szorított és csak ölelt. Én is ugyanígy tettem. Haját simogattam, aminek, mint mindig finom és kellemes illata volt. Fejét vállamon pihentette, egyik keze a pólómat markolta, a másik pedig a karomat. Úgy szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy soha nem akarom elengedni.
- Nem tudom mi történt, de kérlek nyugodj meg. – simogattam még mindig a haját. A sírást nem hagyta abba, de engedett szorításából. – Nem akarod elmesélni, hogy mi történt? – nem mondott semmit csak pár másodperc múlva megrázta a fejét. – Akkor legalább üljünk le egy padra. – lassan bólintott egyet. Felálltam és megfogtam a kezét, hogy segítsek neki felállni. Leültünk a hozzánk legközelebb lévő padra. Zsebemből elővettem egy zsebkendőt, amit odaadtam neki. Letörölte könnyeit és kifújta az orrát.
- Még sem Collin az igazi… - szólalt meg végre. – Úgy értem… Nem csak nekem csapja a szelet. Nem én vagyok az egyetlen az életében. Persze fogalmam sincs, hogy mi az igazság. Sam a legjobb barátnőm…miért hazudna nekem? Ennyire vak lennék? Annyira tökéletesnek tűnt… Ajj…
- Mi történt pontosan?
- Sam elmondta, hogy szombaton… - és elmesélt mindent. Eddig is utáltam a srácot, de ezek után. Ez egy undormány. Persze nem fikázhatom csak úgy Hallie előtt. Attól még rosszabbul érezné magát és azt sem akarom, hogy elmeneküljön.
- És most mit akarsz tenni?
- Fogalmam sincs. Nem akarok beszélni se Sam-mel, se Collin-nal. Át kell gondolnom a dolgokat.
- Rendben. Ha szükséged van támaszra, vagy csak beszélgetni akarsz valakivel, akkor én itt vagyok. Szeretném, hogy tudd számíthatsz rám.
- Köszönöm. Már az is nagy segítség, hogy itt vagy velem. Ha nem találsz rám, akkor valószínűleg valami őrültséget csináltam volna. Tényleg, egyébként mért jöttél utánam? Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt vagyok, vagy hogy egyáltalán történt velem valami? – kicsit megijedtem kérdéseitől, de végül válaszoltam.
- Liam mondta, hogy beleütköztél és, hogy sírtál. Zayn nem volt a szobában és úgy döntöttünk valakinek utánad kellene mennie és én vállaltam. Nem tudtam merre menjek, csak azon gondolkoztam, hogy vajon én hova mennék ilyen állapotban. Egyből a park ugrotta be.
- Hm… mindenesetre köszönöm.
- Látom kicsit megnyugodtál.
- Igen, egy kicsit.
Még körülbelül fél óráig ültünk a padon, aztán elindultunk vissza a házhoz, mert Hallie már nagyon fázott. A folyosón beszéltünk még pár szót, köszönetképp még egyszer megölelt és adott egy puszit, amitől ismét úgy éreztem, mintha kővé dermedtem volna, szívem pedig tízszer olyan gyorsan verne, aztán elköszöntünk egymástól.

>Hayley<

Miután elbúcsúztam Louis-tól vettem egy mély levegőt, majd kifújtam és bementem az ajtón. A háló felé vettem az irányt. A szobába lépve megpillantottam Sam-et, aki az ablak előtti kanapé támlájának a tetején ült és az ablakon bámult kifelé. A hang hallatán fejét egyből az ajtó felé fordította.
- Hallie! – leugrott a kanapéról és megállt előtte. – Jól vagy? Merre jártál? – hangján hallatszódott az idegesség. Nem szóltam semmit csak megfogtam a pizsamámat, elővettem egy bugyit a szekrényből és elmentem fürdeni. Sam egész este figyelte mit csinálok, próbált beszélgetni is, de belátta, hogy semmi esélye, mert nem szólok hozzá. A telefonon láttam, hogy Collin ötször hívott, de nem érdekelt.

A hétköznapok gyorsan teltek a próbák miatt. Az estéket pedig próbáltam nem Sam társaságában tölteni, így mindig elmentem valamerre. Vagy a srácokkal voltam, vagy Cher-rel, vagy épp elmentem egyedül sétálni. Collin-t szintén levegőnek néztem. Nem értette, hogy miért, de nem is érdekelt. Aztán egyik nap este fürdés után, azt vettem észre, hogy Sam sír.