2012. március 20., kedd

17. rész - Még tud várni

Írás közben csak úgy jöttek az ötletek. A párbeszéd az most valahogy kimaradt, de szerintem kell ilyen rész is. Remélem tetszeni fog nektek. Nem mondok véleményt, de a tiétekre nagyon kíváncsi vagyok, szóval bátra kommenteljetek ;) 
Britta



Collin már várt rám az aulában. Egy fotelben ült, ám amikor megpillantott egyből felállt és megindult felém vigyorral az arcán. Az én képemről se lehetett levakarni a vigyort, és ahogy felé tartottam már szinte úgy éreztem, hogy nem is sétálok, hanem két lábbal a föld felett repülök hozzá. Mikor elértük egymást felém nyújtotta karját, hogy belékarolhassak. Nem haboztam, egyből belé karoltam. Az én vékony karom csak egy vékony vonalnak tűnt az ő vastag, izmos karja mellett. Sokat sétáltunk, de nem bántam, mert közbe beszélgettünk. Volt amikor néha nem is hallottam mit mond annyira elbambultam, miközben őt néztem de ezen ő csak nevetett. Én viszont kínosan éreztem magam. Már fel se tűnt, hogy mennyi ideje sétálunk, mikor egyszer csak megálltunk és bejelentette, hogy megérkeztünk. 

A vidámpark kasszájánál álltunk meg. Kikerekedett szemekkel néztem rá, mire ő elnevette magát. Vett két jegyet, aztán bementünk. Annak örültem, hogy végül nem a szoknyát választottam és inkább a rövid nadrágot vettem fel. Végig fogta a kezemet, mert olyan nagy volt a tömeg, hogy simán elveszítettük volna egymást. Erős szorításából egy pillanatra se engedett és mindig ő ment elől, hogy utat törjön nekünk. Először a hullámvasutat próbáltuk ki, mivel úgy voltunk vele, hogy úgy se ettünk előtte, így nincs minek kijönnie. Ezután mindenre felültünk, de szó szerint mindenre. Csak a szerelem vasutat nem próbáltuk ki. Nincs az a pénz, hogy én arra felüljek. Miután mindent kipróbáltunk elmentünk enni, bár hogy őszinte legyek alig tudtam letuszkolni magamba 3 falatot, nem hogy egy egész pizzát. Az elején Collin-nak se ment, de aztán egészen megjött az étvágya és az én pizzámat is megette. Amíg ő evett én addig megittam a fél literes üdítőmet. Miután végzett az evéssel körbe jártuk még egyszer az egész vidámparkot. Egyszer meg is álltunk az üveg kidobósnál, ahol Collin nyert nekem egy nagy plüss macit. 

Mikor elhagytuk a vidámparkot London utcáit jártuk, majd a folyó mellett sétáltunk végig. Az egyik lépcsőn lementünk és leültünk egy padra a folyó mellett. Ott beszélgettünk, hülyéskedtünk és megnéztük a naplementét. A nap fénye gyönyörűen csillogott a vízen. Miután a nap teljesen eltűnt nem sokáig ültünk tovább a padon, hanem tovább sétáltunk. Útközben egy srác megállított minket, hogy vegyünk tőle virágot. Collin nem habozott sokáig. Kiválasztotta a legszebb rózsát és nekem adta. Olyan jól éreztem magam vele, hogy az szinte már hihetetlennek tűnt. Mintha nem is valóság lenne ez az egész, hanem egy álom. Séta közben meghallottuk a zenét egy bárból, mire egymásra néztünk és tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk. Nem diszkó zene szólt, hanem egy lassabb, lágy, kellemes zene. Gyorsan elkapta kezem és felfele tartotta. Másik kezét derekamon pihentette. Én is megérintettem másik kezemmel vállát, mire kicsit közelebb húzott magához, majd lassan testünk és lábunk mozogni kezdett. Csak táncoltunk és csak a bentről jövő fények világítottak meg minket. Az emberek elhaladtak mellettünk, de ez nekem szinte fel se tűnt. Eleinte egymás szemeit fürkésztük, majd fejem ráhajtottam izmos mellkasára. Mikor a dal véget ért felpillantottam rá és ő is épp a szemeimbe nézett. A halvány fények megvilágították gyönyörű szemét, amitől én teljesen elaléltam. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy magamon éreztem testhőmérsékletét. Kezem lentebb csúszott válláról a mellkasára. Éreztem, hogy szíve kicsit gyorsabban ver a kelleténél. Feje egyre közelített az enyémhez, és az én szívem is gyorsabban vert. Mondhatnánk úgy is, hogy szinte ki akart ugrani bordáim közül. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. Ezt a pillanatot vártam egész délután, egész este és most elérkezett. A szívem azt súgta, hogy hagyjam. Ne hagyjam elveszni ezt a csodás pillanatot, de az eszem azt súgta, hogy nem szabad. Ez még túl korai. Hiszen még csak most ismertem meg. Ha tényleg tetszem neki, akkor még tud várni. Eszem végül győzedelmeskedett szívem felett, így elhúztam a fejem és öleléséből is kibújtam. Nem mondott semmit csak rám mosolygott és tovább indultunk. Egyáltalán nem volt kínos az út további része, ugyanis ugyanúgy beszélgettünk tovább, mintha mi sem történt volna. 11 óra körül értünk vissza a szállásra, ahol még az emeleten beszélgettünk egy kicsit, majd elköszöntünk egymástól és mindketten elvonultunk a szobánkba. A szobába lépve láttam, hogy a hálónkba még ég a lámpa, tehát Samantha még ébren van. Egyből bementem a hálóba, becsuktam az ajtót és letámadtam Sam-et, hogy mesélnem kell. Így is történt. Mindent elmeséltem neki. Minden kis részletet. Azt hittem majd unalmas lesz számára, de ahogy elnéztem végig figyelt rám. Amikor elmondtam neki, hogy Collin majdnem megcsókolt egy kicsit kiakadt, hogy nem hagytam neki, de aztán belátta, hogy igazam van és nem kell semmit elkapkodni. Gyorsan elmentem lezuhanyozni, aztán én is kifaggattam Sam-et a délutánjáról. Ő is mindent elmesélt. Meglepő dolgokat hallottam tőle, de azért mélyen örültem a hallottaknak. Sam inkább csak mérgelődött, hogy hogy fordulhatott elő vele az a majdnem csók Zayn-nel háromszor is. Hiszen neki ott van Greg, Zayn-nek meg Geneva és bla bla bla. Kiakadásán én majdnem elnevettem magam, de inkább csak vigyorogtam, azt is csak visszafogottan. Nem értettem kiakadásának okát, hiszen Zayn és Geneva nincsenek együtt, csak kavarnak. A másik pedig szemmel láthatóan Sam-nek tetszik Zayn és fordítva is igaz. De mindegy, én ebbe nem szólok bele, mert ez az ő dolguk.

***



Gyorsan teltek a napok és, hogy őszinte legyek egy kicsit unalmasak is voltak, ami nem volt olyan nagy baj, mert ez azt jelentette, hogy nem kellett olyan sok mindent csinálnunk, tehát nem voltunk annyira fáradtak, mint előző héten. Ugyebár a srácokkal ezen a héten nincs közös próbánk és a közös produkcióban sincs most ránk szükség, ezért csak azokra a próbákra kellett mennünk Sam-mel, amiken azt a táncot próbáltuk, amit majd ha Cheryl énekelni fog, akkor fogunk lejteni. Mivel a próbák inkább délelőtt voltak, vagy csak épp egy kicsit nyúltak bele a délutánba, ezért szinte egész délután nem volt semmi dolgunk egyik nap se. Igazából nem is bántam, mert így egyik nap eltudtam menni Ninához. Tartottunk egy csajos napot. Elmentünk vásárolni, együtt főztünk, zenét hallgattunk közben és még festettem is, amit megjegyzek már elég régen nem csináltam. Este fele mentem vissza a szállásra, már csak azért is, mert nem akartam nagyon sötétbe visszamenni, másrészt pedig kiderült, hogy Ninának randija lesz. Ennek a hírnek nagyon örültem, mivel már rég nem volt együtt senkivel és egyébként is mindig egyedül van. Megérdemli, hogy találjon magának egy neki való, rendes férfit. Sam-mel szinte egyszerre értünk haza, mivel ő is elment meglátogatni a szüleit. 

Amíg én és Sam lazultunk, addig a srácok keményen dolgoztak. Az egész napjuk elment a próbákkal és így csak este tudtunk velük találkozni. Egyik este ott is aludtunk náluk, ami elég érdekes volt, mivel mind a földön aludtunk. Volt szerencsém bepréselődni Harry és Lou mellé, ugyanis mikor Sam-mel beadtuk a derekunkat, hogy ott alszunk náluk, ők egyből lestoppoltak engem. Majdnem össze is vesztek, hogy melyikkőjükkel aludjak, mintha valami plüss állat lennék, ami nélkül este nem tudnak aludni. Végül, hogy ne legyen hiszti és, hogy azon se legyen vita, hogy Sam hol alszik, így úgy döntöttünk, hogy mindenki a földön alszik. Louis aludt a legszélén, én mellette, mellettem Harry, majd Niall, velem szembe Zayn, mellette jobb oldalt Sam, bal oldalt pedig Liam. Még jó, hogy nagy a hálószobájuk, különben nem férnénk el. Mondjuk így is kicsit összenyomtuk egymást. Alig tudtunk elaludni, mert még a sötétben is történtek dolgok, legalábbis a mi oldalunkon. Én egyfolytában röhögtem, mert Louis a takaró alatt bökdösött, én meg csikis vagyok az oldalamon. Aztán Lou nyögni kezdett, mintha történne valami „olyan” dolog. A móka kedvéért én is beszálltam a buliba, mire a többiek szinte mind felültek és csak néztek, hogy mi az istent csinálunk. Mi csak nevettünk. Szerintem a fáradtság most jött ki rajtam. Harry is megjegyezte, hogy hova került, de hát ő akarta, hogy aludjak mellette. Miután meguntam Louis hülyeséget Harry felé fordultam, amire Lou bevágta a mű hisztit. Most Harry volt soron. Őt kezdtem piszkálni, persze csak csendben, hogy a többiek végre tudjanak aludni. Mivel háttal feküdt nekem ezért a haját kezdtem piszkálni. Imádtam göndör fürtjeit. Aztán a nyakát kezdtem simogatni ujjaimmal, mert azt hittem csikis lesz neki, de meg se rezzent. Egy idő után meguntam, hogy nem reagál. Feladtam és abbahagytam piszkálását.

- Harry! – súgtam neki, de ő nem válaszolt. Mikor ismét megakartam szólalni elkezdett mocorogni, majd felém fordult.

- Tessék. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Semmi. – mondtam ártatlan, kislányos hangon, már amennyire lehetett hallani a
suttogásomból. Hallottam, hogy kifújja a levegőt, és egy kis nevető hang hagyta el a száját. Tapogatózni kezdtem a sötétben, majd végre megérintettem haját. Simogatni kezdtem. Könyököm vállán pihentettem, hogy ne kelljen a levegőben tartanom. Mivel nem szólalt meg, ezért gondoltam nem zavarja. Mikor lehunytam szemem, egyből ki is nyitottam, mivel Louis olyan nagyot felhorkant, hogy megijedtem. Éreztem, hogy Harry is kicsit megrezzent, de ő elnevette magát. Én csak mosolyogtam egyet, majd ismét lehunytam szemem. Kezem már nem simogatta olyan aktívan Harry haját, mint pár perccel ezelőtt. Hallottam, hogy Harry szól hozzám valamit, de már nem értettem tisztán, mivel elnyomott az álom. Másnap reggel mikor felébredtem nem hallottam beszélgetést, ezért kinyitottam a szemem, még mielőtt körbe nézhettem volna megakadt a szemem Harry-n. Az első amit észrevettem az volt, hogy milyen édesen alszik. Még a szuszogása is nagyon aranyos volt. A második észrevételem az volt, hogy nem tudok megmoccanni. Először is azért, mert oldalt feküdtem és Harry a mellkasomhoz nyomta fejét. Szinte ugyanabban a pózban voltunk, ahogy elaludtunk. A kezem szintén fején nyugodott. Viszont ő az egyik karjával átkarolta a derekam. Azt is észrevettem, hogy egy másik kéz is nyugszik rajtam. Megpróbáltam hátra nézni, és akkor vettem észre, hogy a másik kar Lou-hoz tartozik. Ő olyan közel volt hozzám, hogy testmelegét magamon éreztem. Szinte már rám feküdt. Nem tudom, hogy tudtam így aludni, de így éber állapotomban elég kényelmetlen volt. Felpillantottam és láttam, hogy Zayn és Sam is hasonló pózban alszanak. Zayn hanyatt feküdt, Sam közel bújt hozzá és egyik karjával átkarolta, amin Zayn szintén egyik karja pihent. Úgy feküdtek, mint egy szerelmes pár. Niall szinte Harry helyén feküdt, mivel Harry közvetlen mellettem volt. Liam pedig teljesen elgurult a fekhelyétől. Nem bírtam már egyhelyben lenni abban a kényelmetlen pózban, így megpróbáltam kimászni a srácok közül, ami nagy nehezen sikerült is. Mielőtt bárki is felébredhetett volna, gyorsan csináltam reggelire omlettett. Niall volt az első, aki felébredt, majd sorra a többiek is. Ébredés után mindenki megrohamozta a konyhát és reggelizni kezdtek. Sam-mel mi egy kicsit gyorsabban ettünk, mert sietnünk kellett, mivel egy óra múlva kezdődött a próba.

***

Két nap volt hátra a show-ig, ami nagyon gyorsan eltelt. Próbák alatt elég sokat szemeztünk Collin-nal, sőt egyik próba után elhívott fagyizni is, de ezen a héten nem töltöttem vele olyan sok időt. A show előtti nap a srácok azt se tudták, hol áll az eszük, mivel Simon akkor szólt nekik, hogy még se azt a dalt fogják énekelni, amit halálra gyakoroltak, hanem azt, amire alig készültek fel. Egész nap csak énekeltek és aznap nem is találkoztunk velük. A show napján egyáltalán nem voltam ideges, inkább csak Sam-en láttam egy kis feszültséget, de most az sem volt olyan vészes, mint az előző hetekben. A fiúkról ezt egyáltalán nem lehetett elmondani. Próbáltuk őket kicsit nyugtatni, bár nem sok sikerrel. Mikor kiléptek a színpadra idegességük hirtelen elpárolgott, legalábbis nem mutatták jelét az idegességnek. Magabiztosan és nagyon jól énekeltek Pink számát, a Nobody Knows-t. Miután túlestek a fellépésen sokkal nyugodtabbak voltak és mi is gratuláltunk nekik. A show végén mi következtünk Cheryl-lel. Fenomenális érzés volt. Egyre jobban élvezem a színpadon táncolást ilyen sok ember előtt. Szinte már alig zavar az a sok ember. A mi fellépésünk után ismét kiálltak a versenyzők a nézők elé, és sorra mondták a neveket, hogy kik jutottak tovább. A görcs ismét előtört bennünk Sam-mel, de mikor meghallottuk a srácok nevét, ismét az öröm vette át a helyét az aggódásnak és az idegességnek. Nagy öröm volt látni ilyenkor a srácokat. A show végén pedig John Adeleye  távozott. Ezután ismét kezdetét vette a szokásos buli.

4 megjegyzés:

  1. Sziasztook! :)
    Még mindig imádom a történeteteket! ;)
    Waaaa, Colin-nal a randi annyira.... mesés volt!
    Én is szeretnék egy ilyen randit! Na meg egy ilyen fiút! :DDD
    Fura volt nekem, hogy azóta se csókolóztak, de megértem, hogy alig volt idejük. :)
    Hú, a Harry-s dologra nem is tudom mit mondjak. Talán az, hogy így kicsit simogatta a haját, meg a póz... kicsit félreérthető volt, khm. :D De édesek voltak. :)
    Louuuu<3 Ő még mindig ugyanolyan imádnivaló! ;)
    Kár, hogy nem Vele foglalkozott éjjel Hayley. :(
    Várom a következő fejezetet, lányok. :))
    Puszi, JennyferBokor! X

    VálaszTörlés
  2. Ahh. Istenem. Rohadt jó rész volt . Imádtam :DD
    Ahh:DDDD Harry milyen kis édes már :DDD Megzabálom :D
    Várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
  3. Látom a csókjelenetre hajtotok. :D milyen kis türelmetlenek vagytok :') Reméljük a további részek is ugyanígy tetszeni fognak :)

    VálaszTörlés
  4. Tetszene, ha jonne mar vegre :DD

    VálaszTörlés