3. rész - Te mit keresel itt?

És már meg is hoztuk a 3. részt. Egy kérésünk lenne továbbra is, írjatok kommenteket. Köszönjük :)

Britta

Megérkeztünk a helyszínre a gyomrom pedig mazsola formájúra zsugorodott. A tömeg hatalmas volt. Még jó, hogy nem énekelni jöttünk, mert ott szerintem még tízszer nagyobb lenne a tömeg. Sam-mel próbáltunk egymás mellett maradni, ahogy haladtunk bentebb, de a tömegben ez lehetetlen volt. Úgy éreztem magam, mint egy hal a folyamban, ahol a folyam halakkal van tele és nem tudok a magam ura lenni, mert olyan sok hal vesz körül, hogy kénytelen vagyok együtt mozogni a tömeggel. Soha nem tudtam elviselni a tömeget, mert összenyomnak, levegőt se kapok, hozzálöknek másokhoz, illetve az emberek beszorítanak egymás közé. Egyébként se szeretem a szűk helyeket, hiszen klausztrofóbiás vagyok. Ahogy sodródtunk beljebb valahogy elveszítettem Samantha-t. Kezdtem kicsit megijedni, de aztán mély levegőket vettem és elkezdtem keresni. Nehéz volt szemben az árral, de sikerült kijutni. Körbe néztem és hirtelen megpillantottam Samantha-t, aki egy fiú társaságában volt. Nem tudtam, hogy odamenjek-e hozzájuk, de aztán a lábam magától megindult feléjük.

- Sziasztok. – köszöntem nekik.

- Hallie. – nézett rám Sam nagy szemekkel, mintha megijedt volna.

- Szia. – hirtelen a fiú is rám nézett. Arcára meglepettség ült ki, amikor engem megpillantott. Mintha kísértetet látott volna, de úgy éreztem én is hasonlóképpen nézek rá.

- Sz…Szia. – mondtam ki dadogva. Gyorsan bevillantak képek a múltból. A fiúban

mintha egykori barátomat láttam volna, akivel kicsi koromban együtt játszottunk a homokozóban, együtt fogócskáztunk és sok csínytevést követtünk el. A szemem káprázik, vagy talán tényleg igaz? Megcsíptem magam, mire felnyögtem egy „Au”-t, amin ő csak elmosolyodott. Tényleg igazi. Már nem kisfiú. Nagyon nem. Késztetést éreztem, hogy megöleljem és mivel az agyam, mintha lefagyott volna, önkéntelenül odaléptem hozzá és karjaimmal átfontam a nyakát. Pár másodpercig, mintha gondolkodott volna, hogy mit tegyen, de aztán éreztem, hogy az ő karjai is átfonják az én derekam. Hallottam, mintha kicsit felnevetett volna.

- Te mit keresel itt? – engedtem el az ölelésből. Ránéztem Sam-re is, akin láttam, hogy érthetetlenül néz ránk, mert nem érti, hogy itt most pontosan mi is történik.

- Te mit keresel itt? – úgy vigyorgott rám, mint a fogkrém reklámokban szoktak a színészek.

- Meghallgatásra jöttem.

- Te is énekelsz? Kicsit elkéstél.– nevetett.

- Táncolni jöttem.

- Táncolni? Most válogatják a táncosokat?

- Igen. Na és te mit csinálsz itt?

- Várom, hogy bejussak az élő showba. – mondta büszkén.

- Énekelsz? Nem semmi. – teljesen elképedtem. Nem is sejtettem volna, hogy énekel és, hogy pont itt fogunk ismét találkozni. - Úristen, de régen láttalak. – mondtam egy kis hatásszünet után.

- Nos igen. – láttam, hogy egy kicsit elszégyellte magát, de aztán mosolyogni kezdett zavarában.

- Jaj, de buta vagyok. Be se mutattalak még titeket egymásnak. – nevettem már én is zavaromban. – Samantha, ő itt Zayn Malik a… - gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék, hogy ki ő nekem. - … az egykori legjobb barátom. Zayn, ő pedig Samantha Aureer, a legjobb barátnőm.

- Örülök, hogy megismerhetlek Samantha. – nyújtotta a kezét Sam-nek, hogy kezet foghasson vele.

- Én is nagyon örülök. – Sam is odanyújtotta a kezét Zayn-hez és kezet fogtak.

- Egyébként téged kerestelek. Vissza kellene mennünk, mert ha mi kerülünk sorra, akkor nem fogjuk hallani, ha szólítanak. – mondtam Sam-hez fordulva.

- Persze. Oké. Menjünk.

- Remélem még találkozunk. – mondta Zayn.

- Én is remélem, és sok szerencsét a tovább jutáshoz.

- Köszi, nektek pedig a bejutáshoz.

- Köszi. – mosolyogtam rá, majd intettünk egymásnak és mind a hárman mentünk a magunk irányába.

Amíg várakoztunk Samantha elmondta, hogy mi történt vele meg Zayn-nel, amíg nem értem oda. Ezen kívül azt ecsetelte, hogy Zayn-nek milyen szép szemei vannak. Persze gondolom nem csak a szemei tetszettek neki annyira, de mindegy. Nem piszkáltam, mert tudtam, hogy úgy is kimagyarázná magát. Nagyon sokat kellett várakoznunk, mire végre mi következhettünk. Amikor kimondták a nevem megint éreztem, hogy a gyomrom mazsola méretű, alig kapok levegőt, a szívem pedig úgy dobog, mintha kiakarna ugrani a bordáim mögül és legszívesebben sikítva rohannék el. Nagyon izgatott és ideges voltam. Sam még egyszer utoljára magához ölelt és sok szerencsét kívánt.

Bementem a terembe és három ember ült egy hosszú asztalnál. Egy nő, egy fiatalabb lány és egy férfi. Köszöntem, bemutatkoztam, ők is köszöntek, aztán elindult a zene és egyszerűen nem éreztem a zenét. Nagyon ideges voltam. Egy percig se táncoltam, mire bekövetkezett, amitől annyira féltem. Elrontottam. Nem tudtam koncentrálni. Nem spontán, lazán és szívből jövően táncoltam, hanem csak próbáltam valamit eltáncolni. Tudtam, hogy el fogom rontani.

- Elnézést. Nagyon izgulok. – álltam fel a földről. – Nem kezdhetném elölről?

- De most már nyugodtan. – mondta az egyik nő kedvesen.

Mély levegőket vettem és próbáltam megnyugodni. Ismét elindult a zene és most már végre éreztem, hogy magabiztos vagyok és sikerülni fog. Erre vágytam eddig. Itt a lehetőség, nem szalaszthatom el. Minden egyes porcikámmal éreztem a ritmust. Ahogy sikerült elkapnom a lábaim, a kezeim és az egész testem tudta, hogy mit kell tennie. Beleadtam mindent. Kizártam minden külső tényezőt és csak a zenére koncentráltam. Addig táncoltam, míg vége nem lett a zenének. Mikor leállt a zene és én is megálltam a zsűri állva tapsolt. Csak ott álltam és néztem, ahogy tapsolnak. Amikor végre felfogtam, hogy mi is történik mosolyogni kezdtem, majd elnevettem magam.

- Gratulálunk Hayley, mert bejutottál. Üdvözlünk a csapatban. – mondta a férfi és egy papírt nyújtott felém. Odamentem hozzá, hogy elvegyem a papírt, majd kezet fogott velem.

- Köszönöm. – vigyorogtam folyamatosan. Mást nem is tudtam csinálni.

- Gratulálunk. – mondta a két lány és ők is kezet fogtak velem.

- A papíron mindent megtalálsz, azon kívül még keresni fogunk telefonon, szóval legyél elérhető. – jegyezte meg a férfi.

- Rendben, és még egyszer köszönöm. – annyira örültem, hogy kifele menet futottam és, ahogy megpillantottam Samantha-t egyből a nyakába ugrottam. – Wáááá! Sikerült! Wííí! – ujjongtam és ugráltam. Soha életemben nem örültem még ennyire semminek.

- Gratulálok. – ölelt magához. – Most már csak nekem kell bejutnom, meg persze túl lenni ezen az egészen. – sóhajtott.

- Sikerülni fog. – bíztattam, és tényleg így is gondoltam.

Miközben várakoztunk elmeséltem Sam-nek, hogy mi történt bent, aztán egy kis ideig szótlanul ültünk egymás mellett, majd egy hang szakította meg a csendet:

- Samantha Aureer!...